Szeged

2022.08.18. 11:51

Megfenyegette a kormányhivatal ügyintézőjét

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a minősítés megváltoztatását, valamint a büntetés súlyosítását indítványozta annak a mórahalmi férfinak az ügyében, aki a közösségi oldalán kiírt fenyegetéssel kívánta visszaszerezni a bevont vezetői engedélyét. Elsőfokon a Szegedi Törvényszék járt el az ügyben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádirata alapján.

delmagyar.hu

A férfit 2021. február 28. napjáig eltiltották a járművezetéstől, majd az eltiltást követő napon megjelent az egyik járási hivatalban, hogy új vezetői engedélyt igényeljen. Az ügyintéző tájékoztatta, hogy időközben újabb szabálysértés miatt bevonták a vezetői engedélyét, nem tud számára új jogosítványt kiállítani, ezért a férfi feldúltan távozott. 

Másnap a közösségi oldalán azt a bejegyzést tette közzé, hogy kéri az intézkedést a jogosítványa felől, mert meg kell szurkálnia valakit. Sérelmezte, hogy megint bevonták a jogosítványát, majd megfenyegette az ügyintézőt, hogy költözzön el a városból, nincs biztonságban. A fenyegetésről az ügyintéző is tudomást szerzett, attól megijedt, de a kormányhivatal a vezetői engedély kiállítása iránt nem intézkedett. A következő napon a férfi ismét megjelent a kormányhivatalban, de a fenyegetései miatt már nem engedték be, hanem értesítették a rendőrséget.    

Az elsőfokú bíróság a vádlottat terrorcselekménnyel fenyegetés miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, de annak végrehajtását 5 évre felfüggesztette. A férfi tudomásul vette az ítéletet. Az ítélet ellen az ügyészség a terrorcselekmény kísérletének megállapításáért, és súlyosításért fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta az ügyészség fellebbezését. Az ügyészég megítélése szerint a vádlott cselekménye súlyosabban minősül, a vele szemben kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, ezért annak súlyosítása, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása indokolt. Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában