Elfogták az elkövetőt

2022.09.20. 11:06

Körömlakkal hamisított rendszámot

delmagyar.hu

Illusztráció: Nagy Balázs

A rendőrségre szeptember 11-én este érkezett bejelentés, mely szerint egy teherautóval egy parkoló autón sérülést okoztak, majd elhajtottak. A bejelentő felismerte a gépjárművet, ugyanis azzal a szomszédja szokott közlekedni. A rendőrök percekkel később már a kárt okozó Fiat tulajdonosánál kopogtattak, ahol az ott lakók elmondták, hogy egész éjszaka aludtak, az autót feltehetően ellopták, és a tolvaj okozhatta a kárt. 

A lopott négykerekűben a tulajdonos pénztárcája és egyéb eszközei is benne voltak. A jármű körözését azonnal elrendelték, a pénztárcában található bankkártyák felhasználását figyelni kezdték, a helyszín környékén pedig kutatást hajtottak végre. A megoldás azonban végül a sértettől érkezett, akit az egyik ismerőse arról értesített, hogy Békéssámsonon látták a lopott autót, amit egy fiatal férfi vezetett. 

A rendőrök figyelni kezdték a környéket, így hamar meg is lett a lopott zsákmány. A sofőr és az utasok kihallgatása során kiderült, hogy az autót a jogosítvánnyal nem rendelkező K. Patrik lopta el, utasai pedig hölgyismerősei voltak, akikben a férfi új szerzeményével tetszést kívánt kiváltani. A 23 éves elkövetőnek lopás bűntette, és mivel a gépjármű rendszámát körömlakkal átpingálta, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt kell felelnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában