Szeged

2022.10.12. 11:21

Bíróság előtt a késelő nő

Emberölési kísérlettel és kiskorú veszélyeztetésével is vádolják azt a fiatal nőt, aki tavaly nyáron nyakon szúrta gyermeke apját, úgy, hogy a kislányuk a férfi kezében volt.

Suki Zoltán

Nem akart ölni, ezt állította a nő. Fotó: DM

Az ügy előkészítő ülését szerdán tartották a Szegedi Törvényszéken, ahol a nő csak részben ismerte el bűnösségét, ezért később rendes tárgyalást tartanak majd. Ha most elfogadta volna az ügyészség indítványát, akkor hét évre kellett volna börtönbe vonulnia, de azt mondta, hogy ez szerinte aránytalanul magas.

A nőnek és élettársának még 2018-ban született meg a kislánya, aki gyakorlatilag szinte azonnal az apához került, anyja hétvégente és egy hétköznap láthatta. Amikor tavaly augusztus 5-én nő egy algyői ismerősénél volt a gyermekkel, berúgott és többször is felhívta az apát azzal, hogy eltűnik a kislánnyal.

A nő fel is ébresztette a gyereket, és az ablakon szökött volna el, de ezt az ott lakók nem engedték neki. Amikor az apa odaért, az asszony visszament a házba, felvette a gyermeket és egy kést, majd kirohant az utcára. A férfinek végül sikerült elvenni tőle a kislányt, de amikor hátat fordított a nőnek, az asszony nyakon szúrnia. Közben azt kiabálta: „most meg fogsz dögleni", „megmondtam, hogy megöllek". 

A rendőrök végül a helyszínen elfogták. A mostani tárgyaláson azt mondta, hogy megbánta amit tett, és a kiskorú veszélyeztetését elismerte, de azt is mondta, hogy a férfit nem akarta megölni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában