Tanúkat hallgattak meg

2022.10.17. 12:57

Nem emlékszik mindenre a szegedi kettős gyilkos

Elismerte a két hajléktalan férfi brutális megölését gyilkosuk hétfőn, a Szegedi Törvényszéken tartott tárgyaláson, az elkövetés körülményeit azonban vitatja.

Suki Zoltán

Senki sem hallhatta, mi történt a kiserdőben aznap este. Archív fotó: Frank Yvette

Tanúk meghallgatásával folytatódott hétfőn a Szegedi Törvényszéken annak a férfinek a pere, aki szabályos mészárlást rendezett, és tavaly január 6-án megölte két társát az egyik szegedi kiserdőben. A tárgyalás most annak a férfinek a meghallgatásával folytatódott, aki a megölt emberekkel együtt élt a kiserdőben, viszont túlélte a brutális támadást. Azonban csak azért, mert későn ért a szállásra és a gyilkos már nem volt ott.

A férfi elmondta, hogy annyira részeg volt a gyilkosság estéjén, hogy már az akkor tett vallomására sem emlékszik, csak arra, hogy a rendőrök a „szemébe világítanak” egy lámpával.

Előtte a vádlott arról beszélt, hogy az áldozatai nem aludtak, amikor rájuk támadt, így nem voltak „védekezésre képtelenek”. Azt mondta, hogy cipőkért és ruhákért ment ki a kiserdőbe. Hozzátette, hogy arra emlékszik, hogy egyszer lesújtott a machetével, de a többi 16 ütésre már nem. Azt is elmondta, hogy a másik férfit azért ölte meg, mert látta a gyilkosságot, és a filmekből azt látta, hogy „a tanúkat el kell tüntetni.” A vádirat szerint a támadó azon a napon este ment a Kertész utca mögötti kiserdőbe, ahol későbbi áldozatai bodegákban laktak már évek óta. Először az egyik férfire támadt. Egy bozótvágó és egy másik kés is volt nála. A bozótvágóval legalább 17-szer fejen ütötte és megszúrta az első áldozatot, aki hiába védekezett, esélye sem volt. A támadó biztosra ment: a torkát is átvágta több mint 10 centiméter hosszan. Ezután ment a másik épületbe az ott alvó férfihez. Őt is többször megszúrta a bozótvágóval, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök este 8 óra után látták meg Szeged belvárosában. Akkor éppen kijárási tilalom volt a koronavírus-járvány miatt. Mikor közelebb értek, látták, hogy a ruhája véres. A gyilkosságokat már ott beismerte. A per a jövő héten folytatódik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában