Költségvetési csalás

2022.11.12. 11:13

Orvosok, asszisztensek és cégvezetők letartóztatásban: megyénkben is kutattak

Összesen 150 rendőr vett részt az akcióban, ami egy az egészségügyi finanszírozás területén működő bűnszervezet tagjai ellen irányult. Az ügynek eddig nyolc gyanúsítottja van, Csongrád-Csanád megyében is vizsgálódtak.

Delmagyar.hu

Fotó: Police.hu

Nyolc megyében – Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Pest megy több településén –, valamint Budapesten, összesen 45 helyszínen jelentek meg november 8-án egyszerre a készenléti rendőrség munkatársai. Az elkövetők lakhelyein, illetve munkahelyein kutattak, valamint kutatásokat tartottak idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben. Az akcióban 150 rendőr vett részt. Nagy értékű költségvetési család miatt nyomoznak: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatszolgáltatásai alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megállapította annak gyanúját, hogy gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból a jogszabályban megállapított támogatást, majd az NVSZ felejelentést tett.

A rendőrség honlapján megjelent cikkben részletesen bemutatják, hogyan működött a bűnszervezet: a KR nyomozó főosztályának munkatársai kiderítették, hogy a bűncselekmények mögött két cég, azok vezetői, illetve alkalmazottai, valamint két ortopéd orvos és két asszisztens áll. A NEAK és az Országos Kórházi Főigazgatóság közreműködésével másfél hónapos intenzív felderítő munka eredményeként komplex bizonyítékrendszert állítottak össze, melynek alapján a gyanúsítottakat a bíróság 2022. november 10-én személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alá helyezte.  

A beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak a költségvetési csalást úgy követték el, hogy olyan gyógyászati segédeszközök után járó összegeket igényeltek vissza a NEAK-tól, amik mögött fiktív adatok szerepeltek. Az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai voltak feltüntetve, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az adott ortopéd készítményt. A bűncselekmény elkövetésében közreműködő orvosok a vényeken feltüntetett páciensekkel többnyire nem találkoztak, a dokumentumokat úgy állították ki, hogy a szükséges vizsgálatokat nem végezték el. A rendszer hierarchikusan és konspirált módon működött - áll a Police.hu-n megjelent írásban.

Fotós: Police.hu

 A gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték olyan személyek adatait, akik idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakói voltak. Ebben általában az intézmények személyzete volt a segítségükre. Előfordult, hogy otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza. A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd orvosok ezen személyek nevére állították ki a vényt, a termékeket legyártották, és a gyógyászati segédeszköz után járó támogatási összeget megigényelték a NEAK-tól.

Tevékenységükkel kárt okoztak az államnak, és közvetve azokat az embereket is megkárosították, akik saját maguk, vagy munkáltatójuk útján rendszeresen megfizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg megközelíti a 200 millió forintot. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában