Vádat emelt az ügyészség

2022.11.04. 08:52

Tolatás közben gázolta halálra a zebrán a gyalogost

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki két éve, figyelmetlensége miatt okozott Csongrád-Csanád megyében halálos balesetet.

delmagyar.hu

Fotó: DM archív

A vádirat szerint a futárként dolgozó vádlott 2020. október 16. napján délben egy megyebeli kistelepülésen közlekedett egy kisteherautóval. Egy útkereszteződésen, majd annak zebráján áthajtva lehúzódott a járművel, hogy megkeresse a következő kézbesítési címet. Röviddel ezután tolatni kezdett vissza, a korábban keresztezett gyalogátkelőhely felé. A kellő körültekintés hiánya miatt azonban nem vette észre az ekkor már a zebrán biciklijét tolva áthaladó sértettet, akit elütött. A nő az ütközés következtében a kerékpárján át az aszfaltra esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vádlott a közlekedése során megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak elsőbbséget kell adni, valamint a zebrát csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművezető az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni.

A járási ügyészség az elkövetőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában