Idős házaspárt fosztott ki

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a múlt ősszel, Szegeden, egy nyugdíjas házaspárhoz állított be kölcsönvisszafizetés ürügyén, majd figyelmüket elterelve értékeikkel távozott tőlük.

delmagyar.hu

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint 2021. november 11-én, a déli órákban a vádlott megjelent a hajlott korú házaspár lakásán, ahol a neki ajtót nyitó férfinak azt mondta, hogy a korábban tőlük kapott kölcsönt érkezett visszaadni. Miután beengedték, a nő a nappalin át egyenesen a konyhába ment. Itt leült, és egy pohár vizet kérve már azt adta elő, hogy valójában nem pénzt hozott, hanem újra kölcsönre lenne szüksége, mert az autójával külföldön karambolozott. Az újabb kölcsön adását a házaspár már megtagadta, ezért ezután a vádlott távozott, de előtte még észrevétlenül egy válltáskából egy pénztárcát, valamint egy ékszeres dobozból több arany ékszert is magához vett.

A sértettek idős koruknál fogva a bűncselekmény észlelésére illetve elhárítására nem voltak képesek, s annak elkövetésével a vádlott nekik 344.000 Ft kárt okozott, mely ezidáig nem térült meg.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádlottat a járási ügyészség kifosztás bűntettével, valamint – a tárcával együtt elvett igazolványokra és bankkártyára figyelemmel – közokirattal visszaélés vétségével és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz vétségével vádolja.

Vádiratában az ügyészség 3 év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt arra az esetre, ha a kifosztás miatt korábban, más ügyben már elítélt vádlott a bíróságon beismeri bűnösségét és lemond tárgyaláshoz fűződő jogáról.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában