Szeged

2022.12.09. 12:40

Letartóztatásban a robbantással fenyegetőző nő

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit közveszéllyel fenyegetés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

delmagyar.hu

A megalapozott gyanú szerint 2022. december 07. napján 10 óra 20 perc körüli időben a gyanúsított a Szegedi Törvényszék Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti portájára bement, ott mobiltelefonján felhívta a rendőr-főkapitányság ügyeletét és közölte, hogy fel fogja robbantani a bíróság épületét.

A gyanúsított ezután a bíróság épületéből távozott, a rendőrség a Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületet kiüríttette, átvizsgálta, azonban robbanóanyagot nem talált.

A gyanúsított cselekményével a köznyugalmat súlyosan megzavarta, a Szegedi Törvényszék épületét nagylétszámú személynek, az ott dolgozóknak és a tárgyalásokon részt vevőknek is el kellett hagyni.

Az elsőfokon eljárt nyomozási bíró döntésében kifejtette, hogy a munkahellyel, megélhetéséhez elegendő jövedelemmel nem rendelkező, lakcím nélküli nő esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a korábbi valótlan bejelentések miatti szabálysértési eljárásokra tekintettel az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A bíróság szerint a gyanúsított esetében a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése szükséges volt, mivel a letartóztatással elérni kívánt célok egyéb módon nem érhetőek el.

A bíróság végzése ellen a gyanúsított és a védő fellebbezést jelentett be, ezért az nem vált véglegessé.

Címkék#kék hírek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában