Óvatos közlekedésre hívja fel a figyelmet a rendőrség

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek Csongrád-Csanád vármegyében. A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék (eső, ónos eső, és hó) formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára, kockázati tényezők a közlekedésben. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság néhány jótanácsra hívja fel a figyelmet.

delmagyar.hu

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek Csongrád-Csanád vármegyében. A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék (eső, ónos eső, és hó) formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára, kockázati tényezők a közlekedésben. - írja a police.hu 

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság néhány jótanácsra hívja fel a figyelmet: 

Ebben az évszakban a balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetnek.
Fontos ezért szem előtt tartani:

- A csúszós úton a járművezetőknek számolnia kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás is fokozott óvatosságot követel!
- Nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így rossz manőverezés esetén a hibák könnyebben korrigálhatók!
- Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amely száraz úton nem jelent kihívást, ilyen útviszonyok mellet túl sok lehet!
- Előfordulhat, hogy a mérsékelt sebesség mellett is megcsúszik a jármű, ilyenkor kerülni kell a hirtelen fékezést vagy a pánikszerű, durva kormánymozdulatokat!
- Gázelvétellel, motorfékkel, óvatos kormányzással, újbóli enyhe gázadással, visszanyerhető a gépjármű feletti uralom!
- A száraz és csúszós utak hirtelen válthatják egymást néhány kilóméteres útszakaszon vagy településen belül is!
- Gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke a jól működő ablaktörlő, a kézi jégkaparó, a jégoldó spray, a téli ablakmosó folyadék és a megfelelően működő páramentesítő!
- Előfordulhat, hogy nem érdemes kockáztatni és biztonságosabb, ha más tömegközlekedési eszközökkel indulunk útnak!
- Természetesen nagyon fontos, hogy a jármű fel legyen szerelve korszerű biztonságtechnikai eszközökkel, de a megfontolt, előrelátó vezetési mentalitást semmi nem helyettesíti. Kulcsszavak ilyenkor: körültekintés, óvatosság és türelem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában