Szervizből lopta ki a luxusautót, majd falnak ment vele - fotók

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki tavaly télen tört be egy szegedi autókereskedés szervizébe, majd az onnan ellopott autóval egy háznak ütközött.

Delmagyar.hu

Fotó: Police.hu

A vádirat szerint a vádlott 2022. február 20-án, késő délelőtt betört egy szegedi közmű telephelyére, ahonnan végül nem vitt el semmit. Innen ugyanezen a napon, kora délután egy autókereskedés telephelyéhez ment, ahová a kerítésen keresztül bemászott, és szemrevételezte a leállított járműveket, egy nyitott kocsiba bele is ült. Ezután felmászott a szerviz tetejére, egy kővel betörte a drótüveg ablakot, és az irodahelyiségből magához vette egy nagy értékű autó indítókulcsát. Ebbe kint beleült, beindította, és amikor egy telephelyre érkező ember kinyitotta a kaput, kihajtott vele. Ahogy a közleményben is hangsúlyozták, tette mindezt úgy, hogy jogosítvánnyal sosem rendelkezett. 

A közel 33 millió forint értékű járművel a vádlott a városban nagy sebességgel közlekedett. Egy sarokház falának ütközött, majd onnan kitolatva nekiment egy szabályosan parkoló másik autónak, a tulajdonosoknak összesen 10 millió forintot is meghaladó kárt okozva. Emellett a férfi egy másik autót is megrongált, amikor betört a szervizbe: ráugrott a tetejére. Az autóban 220 ezer forintos kár keletkezett. 

A fentieken túl a járási ügyészség vádirata szerint a vádlott 2021-ben, egy üzletlánc budapesti valamint egy berettyóújfalui üzletéből is lopott, 350 ezer forint összértékben.  

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat, mint különös és többszörös visszaesőt, 3 rendbeli, az eltulajdonított értékek nagyságrendjéhez igazodó lopással valamint 3 rendbeli, az okozott károk nagyságrendjéhez igazodó rongálással vádolja. A terhelt a vádemelés idején már letartóztatásban volt, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában