Szóljon a rendőrségnek, ha felismeri ezt a nőt!

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy sándorfalvi üzletből ellopott egy kézitáskát.

delmagyar.hu

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/4243/2022. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az asszony 2022. december 12-én délelőtt, egy áruházból ellopta a kasszánál letett táskát, benne a sértett készpénzével és tárgyaival. Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített a feltételezett elkövetőről. A nő 70 év körüli, molett testalkatú. Az esemény idején világos, kapucnis kabátot és sötétkék nadrágot viselt, illetve egy sötét női kézitáska volt nála. Különös ismertetőjele, hogy a bal szeménél fibróma látható.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában