Embercsempészt fogtak Mórahalomnál

S.Z.

Egyre több embert sikerül már a határkerítésnél megállítani. Fotó: Havran Zoltán/MW

Tíz külföldit próbált Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni a moldovai férfi, akit Mórahalmon kaptak el a rendőrök szerdán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A férfit éjjel állították meg, mert gyanús lett a magyar rendszámú autója.

A rendőrség összesítéséből az is kiderült, hogy az országban szerdán összesen 197 határsértőt tartóztattak fel. Csongrád-Csanád vármegyében a már említettekkel együtt 12 csoportban 166 migránst találtak Ásotthalmon, Mórahalmon, Szatymazon és Szegeden. Bács-Kiskun vármegyében ezúttal 11 határsértőt tartóztattak fel. De találtak illegális bevándorlókat Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyében is.

Ugyanaznap a határkerítés Csongrád-Csanád vármegyei szakaszán 142 embert sikerült megállítani, még mielőtt átléphette volna az országhatárt.

A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésükkor afgán, egyiptomi, eritreai, marokkói és török állampolgárnak vallották magukat, azonban ezt semmivel sem tudták igazolni, egyiküknél sem találtak papírokat. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az elfogott embercsempész ellen pedig eljárást indítottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában