A bíróság felrobbantásával fenyegetőzött

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a Szegedi Törvényszék épületéből telefonálva fenyegetőzött annak felrobbantásával.

delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlott 2022. december 7. napján 10 óra körül a törvényszék Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti portáján tartózkodva mobiltelefonjáról hívta fel a rendőrség ügyeletét, álnéven bemutatkozva azzal, hogy felrobbantja az épületet, majd bontotta a vonalat. A kivonuló rendőrök az épületet átvizsgálták, bombát nem találtak. A kutatás ideje alatt a bíróság és az ügyészség 245 dolgozójának a munkájukat megszakítva, valamint az ügyfeleknek kellett elhagynia az épületet, egészen délután egy óráig. – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A járási ügyészség a nőt minősített közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésével vádolja. Az ügyészség mértékes indítványában 1 év 2 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban arra esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában