A szárazság adta a legtöbb munkát a tűzoltóknak tavaly

Hosszú évek után tavaly történt meg az, hogy a Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltóknak több tüzet kellett oltaniuk, mint ahány műszaki mentéshez riasztották őket. Ennek az extrém szárazság volt az oka. Ez a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság évértékelőjén hangzott el, amit Szatmári Imre igazgató tartott pénteken.

Suki Zoltán

Sokszor napokig is eltart egy-egy avartűz oltása. Archív Fotó: Sándor Judit

A Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tavalyi tevékenységét értékelte Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok, igazgató pénteken Szegeden – tájékoztatta lapunkat az igazgatóság szóvivője.

Molnár Krisztina elmondta, hogy a tábornok az állománygyűlésen kiemelte, az elmúlt évet három dolog határozta meg alapvetően: a világjárvány, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, valamint az azt követő gazdasági nehézségek.

Az egyik legfontosabb és legérdekesebb információ az, hogy 2022-ben történt meg hosszú évek után először, hogy a katasztrófavédelem munkatársainak több tűzesethez kellett vonulniuk mint műszaki mentéshez. Ennek oka pedig az extrém szárazság volt.

A szóvivő hozzátette, hogy ezek a szabadtéri tüzek sokszor emberfeletti küzdelmet követeltek a tűzoltóktól. Az oltásban résztvevők a többször napokon át elhúzódó bevetéseknél fizikailag és lelkileg is nagy megterhelésnek voltak kitéve.

A legtöbb beavatkozást a legalacsonyabb, azaz az egyes riasztási fokozatban hajtották végre az egységek, de 2022-ben jelentősen nőtt a magasabb riasztási fokozatban elrendelt riasztások száma, főképp a nagy kiterjedésű szabad területi tűzesetek miatt.

Azt, hogy sokat kellett vonulniuk, az ügyeletre érkezett riasztások is bizonyítják. Tavaly több, mint ötezer adatlap érkezett be a műveletirányításon dolgozó munkatársakhoz. A beérkezett jelzések után az ügyeleten dolgozó hivatásos tűzoltók minden esetben a szakmai elvárásoknak megfelelően riasztották az egységeket. Az évértékelőn elhangzott az is, hogy tavaly kiemelkedő volt az önkéntes tűzoltóságok szerepe, ez pedig nagy segítséget jelentett a hivatásos egységeknek.

Az évértékelő rendezvényen az is elhangzott, hogy az igazgatóság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az emberek biztonsága érdekében a vármegyében működő veszélyes üzemek zavartalan működésére, emellett ellenőrzik a veszélyes anyagok közúti szállítását is. A közúti ellenőrzések mellett ugyanez igaz a vasúti szállítmányokra is.

Molnár Krisztina hozzátette, hogy a vármegyei igazgatóság munkatársai fontos munkát végeznek a lakosság tájékoztatásában is felkészítésében is. A járvány ellenére folyamatos volt a munka ezen a területen is. A tűzoltók számos rendezvényen vettek részt, és több intézményben is személyesen adták át a legfontosabb információkat a vármegyei vezetők és a lakosok számára.

Az évértékelő és feladat-meghatározó állománygyűlésen az igazgatóság tiszti állománya vett részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában