2023.03.20. 14:21
Egyetemi tanár háza égett Szegeden - fotók a helyszínről
A lángok a Szél utcában csaptak fel.
A tető szinte teljesen megsemmisült. Fotó: Karnok Csaba
Nagy robajlás, és hatalmas füst miatt rohantak az utcára a szegedi Szél utcában lakók hétfőn dél körül. Egy lakóház teteje gyulladt ki, ami körülbelül 100 négyzetméteren égett. Helyszínen lévő tudósítónk elmondta, hogy az oltáshoz két tűzoltóegység érkezett a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik több vízsugárral kezdték a tűz oltását. Közben a mentőket is a helyszínre riasztották.
Kigyulladt egy szegedi ház teteje - Galéria: Karnok Csaba
Kiderült, hogy az egyébként nem lakott épület tetejére korábban napelemeket szereltek. Tudtunk beszélni a ház tulajdonosával is. Véha Antal, aki a Szegedi Tudományegyetemen tanít azt mondta, hogy felesége, és a szomszédja vette észre a tüzet, akik azonnal szóltak a tűzoltóknak. Azt gyanítják, hogy a napelemrendszer hibája miatt csaphattak fel a lángok.
Véha Antal és családja nem ebben a házban, hanem a mögötte lévőben lakik, amit a tűzoltóknak sikerült megmenteni, arra nem terjedtek át a lángok. A tulajdonos azt is elmondta, hogy a napelemeket körülbelül három éve szerelték fel a tetőre, de eddig semmilyen probléma nem volt velük. A tüzet körülbelül két óra alatt sikerült megfékezni, de az anyagi kár jelentős. A mentőkre viszont szerencsére nem volt szükség, senki sem sérült meg. Hogy pontosan mi okozta a tüzet, azt még vizsgálják.



Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Súlyos koponya sérülést is szenvedett a motoros – Fotók, Videó
- Kerékpárúton ütöttek el egy fiatalt Vásárhelyen – Fotók
- Autóját épp mentették, amikor elütötte egy másik kocsi – Fotók
- Fegyverrel lophattak birkát a migránsok
- Továbbra is gőzerővel dolgozik az út menti területek kaszálásán a Magyar Közút