2023.03.22. 10:39
Mentették a menthetőt Hódmezővásárhely közelében - Fotók
Különös közlekedési esemény történt Hódmezővásárhely és Erzsébet között a 4521 -es út 20-as szelevénynél. Értesüléseink szerint a két jármű Békéssámson irányából közlekedett Hódmezővásárhely irányába. Az elől közlekedő gépjármű egy dűlőútra akart befordulni, információik szerint ezt jelezte is irányjelzővel, viszont a mögötte érkező másik jármű feltehetőleg ezt már későn észlelte és vészfékezett. Szerencsére a balesetben a két jármű nem találkozott egymással de a hátul haladó gépjármű kereke a vészfékezésttől kitört a helyéből és az autóban ennek következtében anyagi kár keletkezett. Balesetben a felelősséget elismerte az Audi vezetője, vezetését a rendőrség bírsággal jutalmazta.
Mentették a menthetőt Hódmezővásárhely közelében - Fotók: Donka Ferenc
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Súlyos koponya sérülést is szenvedett a motoros – Fotók, Videó
- Kerékpárúton ütöttek el egy fiatalt Vásárhelyen – Fotók
- Autóját épp mentették, amikor elütötte egy másik kocsi – Fotók
- Fegyverrel lophattak birkát a migránsok
- Továbbra is gőzerővel dolgozik az út menti területek kaszálásán a Magyar Közút