Megrongálta a bíróság épületét – vádat emelt az ügyészség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a Csongrádi Járásbíróság elnökével akart beszélni, majd miután ezt nem engedték neki, erőszakkal akart bemenni.

delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlott 2023. március 23. napján reggel 9 órakor jelent meg a Csongrádi Járásbíróságon azzal, hogy az elnökkel akar beszélni. A biztonsági őr közölte a nővel, hogy erre nincs lehetőség, majd felszólította az épület elhagyására. A vádlott erre nem volt hajlandó és kiabálni kezdett az őrrel, majd meglökte, megütötte a sértettet, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva. Miután a vádlottat kivezették, az épület ajtaját rugdosta meg, majd a kaputelefont rongálta meg 10 ezer forint kárt okozva. A vádlott ezután május 17. napján 11 órakor jelent meg ismételten a járásbíróságon, hasonló céllal és közölte, hogy 5 percet ad a bírónak, hogy odaérjen. Miután a biztonsági őrök feltartóztatták, a bírót fenyegető és becsmérlő kifejezéseket kiabálva az épületből távozott.

A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottat az ügyészég garázdaság, valamint zaklatás és rágalmazás vétségével vádolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában