2023.08.31. 20:37
Megpróbáltak megerőszakolni egy női őrt a Csillag börtönben
Az index.hu információi szerint egy gyilkoságért elítélt rab próbált meg erőszakot elkövetni az intézményben.

Forrás: https://bv.gov.hu/
Fotó:
A BvOP közleményében azt írta, az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az emberölés miatt elítélt fogvatartott.
Hozzátették:
Az őrmester védekezett, miközben a kollégák észlelték a támadást, így a segítség gyorsan érkezett, és nem történt nagyobb baj - írták.
Közölték:
a fogvatartottat megmotozták, és a támadáshoz használt eszköz mellett lepedőcsíkokat is találtak nála. A BvOP tájékoztatása szerint a fogvatartott később elmondta, arra számított, hogy az ütéstől a nő eszméletét veszti, majd tervei szerint a lepedőcsíkokkal megkötözte, aztán megerőszakolta volna.
A nőt kórházba szállították, sérüléseit ellátták. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.
A BvOP közleményében megjegyezte: a szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartottak esetében mozgáskorlátozó eszközöket - bilincset - használ.
"Sajnos éppen az ilyen esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáink és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát"
- írták.
Szegedi hírek
- A szegedi tömegközlekedés járművein sok utas szerint kibírhatatlan a hőség – a városnak már van terve arra, hogy megoldódjon a helyzet
- Így kereshetsz naponta több tíz ezer forintot a BYD-nél: folyamatosan munkaerőre van szükségük – galériával
- Ne idd meg!? Szennyeződés gyanúja miatt került le a boltok polcairól egy ismert tea
- Széttépett valóság: Géczi János kiállítása mindent borít – galériával
- Avignonban is állva tapsolták őket, különleges szegedi pillanatok egy világhírű fesztiválon