Törölte a gyermekpornográf-gyanús posztokat, majd köddé vált a csongrádi férfi!

Nem elérhető a rendőrség által is körözött csongrádi férfi egyik közösségi oldala, amin meghökkentő nyíltsággal beszélt arról, hogy szerinte nincs probléma azzal, hogy gyerekekkel bújik ágyba. A gyermekpornográf-gyanús tartalmak azonban nem tűntek el, továbbra is lehetnének bizonyítékok.

Csongrád forrong, a rendőrség nyomoz, a vérlázító videók és képek pedig szépen csendben eltűntek. Miután megírtuk, hogy Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikai igazgatója is lájkolta annak a körözött személynek a videóját, aki miatt lincshangulat alakult ki a településen, a férfi törölte az egyik Facebook-oldalát és a másikról is eltávolított szinte minden gyermekpornográf-gyanús posztot. 

gyermekpornográf
Gyermekpornográf gyanús tartalmakat posztolt egy csongrádi férfi. A rendőrség is nyomoz az ügyében. Fotó: police.hu

Ráébredhetett, hogy bajban van a gyermekpornográf-barát nézetei miatt

A lakosok szerint most döbbent rá, hogy mekkora bajban is van. Ugyan a rendőrség garázdaság ügyben nyomoz, a videók bizonyítékként szolgálhatnak egy más, erősebb ügyben. Azzal azonban, hogy a feltöltő eltávolította a tartalmakat, nem menekült meg, ugyanis sokan jelezték, hogy lementették a képeket, videókat, így a férfi kijelentései megmaradtak, és továbbra is használni lehet ellene egy esetleges tárgyaláson.

– Rájött, hogy sz@rban van ez a pe***il állat. Nagyon bízom benne, hogy mihamarabb hazajön vagy hazahozzák, és arról jönnek a hírek, hogy börtönben van. Nagyot csalódnék és nagyon fel lennék háborodva, ha ezek után a videók után elengednék. Ráadásul egy óvoda mellett lakik! Ennek az embernek nem szabad köztünk és a gyerekeink között mászkálnia – nyilatkozta lapunknak egy felháborodott csongrádi szülő. 

Elhagyhatta az országot

Mielőtt törölt volna szinte mindent, Belgiumból, Antwerpenből jelentkezett be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tényleg ott is van, ugyanis a közösségi oldalon bármit meg lehet jelölni. Az azonban feltételezhető, hogy tényleg elhagyta az országot, ugyanis repülőtérről és a repülőről is töltött fel videókat. Olvasóinktól érkezett információk alapján úgy tudjuk, hogy hajón dolgozik, dolgozott, itthon nem csinált semmit. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában