2025.02.19. 14:19
Félelmetes hangok és sűrű füst árasztotta el a Szezfőzde-dűlőt – galériával
Kigyulladt épületekhez vonultak a szentesi tűzoltók.
Főépület és egy melléképület lángolt kedden délután Szentes külterületén, a Szeszfőzde-dűlőn.
A főépületben mezőgazdasági eszközöket is tároltak, a melléképületben pedig széna és szalma volt. A tüzet a szentesi hivatásos és önkéntes egységek közös erővel oltották el, személyi sérülés nem történt. A tűz okát vizsgálja a katasztrófavédelem – számolt be róla a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy szemtanú elmondása szerint nagy robbanások hallatszottak, majd hatalmas füst emelkedett a magasba. A helyszínre egy nő érkezett elsőként, aki értesítette a tűzoltókat. A tűzoltóság gyorsan reagált, és két járművel vonult a helyszínre, ahol több órán keresztül küzdöttek a lángokkal az esti órákig. A rendőrség szintén a helyszínen tartózkodott, mentőautót azonban nem észleltek.
Főépület és melléképület lángolt Szentesen
Fotók: Donka FerencEgy idős asszony elmondása szerint az épületben a tűz keletkezésekor senki sem tartózkodott. Úgy tudja, hogy autógumik kaptak lángra, amelyek a detonációkat okozhatták.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Elmérte a BMW sofőrje az előzést, fákat tarolt Csongrádnál – galériával
- Még a fa is az úttestre dőlt az ütközéstől
- Gyerekrablóktól rettegnek a szülők, megszólalt a rendőrség
- Újabb késésekkel számoljon, történt meg egy baleset a belvárosban
- Lerugdosták a vonatról a bliccelő utast a Szeged-Budapest járaton