2025.03.23. 20:24
Párban terítették a kristályt, mindketten ráfáztak
Közös akcióban a szegedi rendőrök fogták el azt a nőt és élettársát, akik rendszeresen árultak új pszichoaktív anyagot Szegeden.
A szegedi rendőrök és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya közös akcióban fogta el azt a 44 éves nőt és élettársát, akik rendszeresen új pszichoaktív anyagot, úgynevezett „kristályt” árultak Szeged belvárosában – számolt be a police.hu.

A hatóságok információi szerint a nő már tavaly óta folytatta a kereskedelmet, amihez két hónapja csatlakozott a társa is.
A rendőrök március 13-án délután csaptak le rájuk, és az otthonukban tartott kutatás során jelentős mennyiségű pénzt, gyanús anyagokat és mérleget is lefoglaltak.

A gyanúsítottakat mintavétel céljából előállították, és a tesztjük pozitív lett. Velük együtt négy fogyasztót is kihallgattak, akiknél szintén kimutatták a szer használatát. A páros ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kristály nevű szer fogyasztása komoly egészségügyi kockázatot, például agykárosodást okozhat, és az érintettek életét is veszélyezteti. A függőségben szenvedők számára elérhető segítség drogprevenciós szakemberek, addiktológiai tanácsadók és drogambulanciák révén.