Fitt délután a sportcsarnokban

2019.11.11. 12:10

Az idősebb korosztálynak is tartottak edzést Makón

Idősebbek is elkezdhetik! – akár ez is lehetett volna a mottója a makói Erdei János Sportcsarnok szombati fitt délutánjának, mert ezúttal külön ennek a korosztálynak is szerveztek programokat. Az érdeklődés akkora volt, hogy a közeli falvakból is láttunk résztvevőket.

Szabó Imre

Idõsek a makói sportcsarnokban. Fotó: Szabó Imre

– Szerintem nagyon fontos, hogy az ember idős korára se mondjon le a mozgásról. Én fiatal koromban szertornász voltam, balettoztam is, és ha ’56-ban nem tör ki a forradalom, felvettek volna a balett­intézetbe – mondta a 74 esztendős Plesovszki Józsefné, aki Magyarcsanádról ruccant át, hogy részt vegyen a makói sportcsarnok fitt délutánján, azon belül is a szeniortornán. Előző nap a fodrásznál hallott erről a programról. Mint elmondta, nagy érdeklődéssel várta, hiszen mind a mai napig rendszeresen tornázik, a napját például a teraszon légzésgyakorlatokkal kezdi. – Mindenkinek ezt kellene csinálni – tette hozzá. – Nem csak az időseknek, mert az a tapasztalatom, hogy idős korukra azok hagyják el magukat, akik fiatalként is restek voltak törődni az egészségükkel.

A sportcsarnok rendezvényére, mint láttuk, igen sokan jöttek el, és figyelemre méltó volt, hogy a program nyitányaként az idősebb korosztály számára tartott edzéseken is szép számmal voltak résztvevők – és fiatalabbak is csatlakoztak hozzájuk. Amint bemelegítésként körbeálltak és hajladoztak, ugráltak, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel végezték a gyakorlatokat.

Idõsek a makói sportcsarnokban. Fotó: Szabó Imre

Az Erdei János Sportcsarnok igazgatójától, Márton Imrétől megtudtuk, évek óta rendeznek hasonló fitt délutánokat edzésekkel, látványos bemutatókkal, hogy kedvet csináljanak az egészséges életmódhoz mindenkinek. Általában évente kétszer; egyszer tavasszal, egyszer pedig ősszel. Az, hogy a hatvan év fölöttieket is megszólítják, újdonság.

– Tapasztalataink szerint bennük is van mozgásigény, amit nagyon könnyű felkelteni – mondta, és azt is elárulta, ezúttal a nap háziasszonya, Szalka Andrea foglalkozott a korosztállyal. Voltak sztárvendégek is, például Csábi Bettina profi ökölvívó, illetve az ugyancsak küzdősportokban jeleskedő Tatarek Rezső. Tartottak karate-, fitnesz- és aerobikbemutatót is az edzések szünetében. A fitt délután bő három órán át tartott – aki végigcsinálta, alighanem izomlázzal ébredt másnap reggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában