Helyi közélet

2019.11.11. 19:53

Libalakomával vendégelték meg a baksi időseket

Márton-napi libavacsorával vendégelték meg hétfőn azokat a baksi időseket, akik a nappali gondozásban vesznek részt. A hagyományteremtő rendezvényen senki nem maradt éhes, és még a naphoz fűződő hagyományokat is megismerhették.

Munkatársunktól

Baks, 20191111. Mrton napi lakoma idseknek. Fot: Frank Yvette (FY), Dlmagyarorszg

Fotó: Frank Yvette

Márton-napi vacsorát rendezett hétfőn a baksi gondozási központ csapata az idősek nappali ellátásában részt vevő, többnyire magányosan élő helyiek számára. A hagyományterem­­tő szándékkal életre hívott program anyagi fedezetét az a kezdeményezés biztosította, amelyet a múlt havi ATM-átadáson indított el Antal Imre plébános. Ő javasolta, hogy az automatából a helyszínen kivett összegekkel azt a szervezetet támogassák, amelynek tagjai a legnagyobb számban jelentek meg az ünnepségen. Így kapott egy kisebb adományt az ellátó, amelyet az ön­­kormányzat kiegészített az ünnepi lakomához.

Fotó: Frank Yvette

A Faluházban tartott összejövetelen először az óvodások adtak ünnepi műsort, amely Szent Márton történetét me­sélte el. Ezt követően Harcsás Gizella, a központ vezetője a Márton-naphoz fűződő hagyományokat és szokásokat eleve­nítette fel. Mint elmondta, a libamell csontját kettétörve például hitték, hogy megállapítható, havas vagy sáros telünk lesz.

A Faluházban tartott összejövetelen először az óvodások adtak ünnepi műsort.

– De régen ezen a napon fi­­­­zették ki a gazdák a pásztorokat is, akik többágú vesszőt ajándékoztak a gazdának. Úgy tartották, ahány ága van, annyit fial a disznó – mesélte. Természetesen szóba került az a mondás is, hogy aki ezen a napon nem eszik ludat, egész évben éhezni fog. És hogy ilyen senkivel ne eshessen meg, ezt követően tálalták is a vacsorát. Ennek fő elemét a falukemen­cé­ben készítették el. Ötven li­bacombot sütöttek ki benne, mellé májat, párolt káposztát és krumplipürét kínáltak. Desszertként krémest hoztak minden vendégnek.

Fotó: Frank Yvette

Búza Zsolt polgármester el­mondta, örül, hogy a jótékony célra összegyűjtött pénz a legjobb helyre került, és kreatív módon lett felhasználva. – Egy faluban minden esemény azt a célt kellene szolgálja, hogy formálja a közösséget. Azt gondolom, ez itt sikerült – fogalmazott.

Címkék#Márton nap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában