Háromszáznegyven kilónyi 30-40 dekás egynyaras süllőt telepítettek tavaly nyáron a Maty-éren

2020.01.18. 07:45

A megyében is jól fogható az év hala

A Tisza folyó mellett az atkai, a mártélyi és a gyálai holtág is jó süllőzőhelynek számít Csongrád megyében, a rendszeres telepítéseknek köszönhetően szépen fogható a 2020-as év hala. 2018-ra már van végleges adat is, több mint 62 mázsát zsákmányoltak a pecások horgászvizeinkben.

Kovács András

Őszi haltelepítés a Maty-éren – süllőt nyáron tettek a vízbe.

Fotó: KARNOK CSABA

– A süllő, amint azt az év hala szavazás is bizonyítja, az egyik legnépszerűbb ragadozó halunk. Kedveltségét annak is köszönheti, hogy szinte minden víztípusban megtalálja életfeltételeit, így Csongrád megyében egyaránt otthon van a folyókban és a nagyobb állóvizekben is – mondta Láda Gáspár. A Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnökétől megtudtuk, a mederben mindig valamilyen búvóhelyet keres, így szívesen tanyázik kövek, bedőlt fák vagy akár épített akadályok mellett is.

Süllős helyek

A jó süllős helyeken gyakran csapatokban lehet rájuk találni, ilyen vizünk a Tisza, az Atkai-, a Mártélyi- és a Gyálai-Holt-Tisza. De ide sorolhatjuk a Maty-eret is, ám ott az evezőspálya felújítását követő haltelepítés után várni kell még egy-két évet, mire megfelelő szintűre fejlődik. Megtudtuk, sok rekordméretű vagy ahhoz közeli példány esik zsákmányul a megyei vizekben. Szkurák László 2017 júliusában a Tisza folyó mártélyi szakaszán 9,5, a következő év májusában az atkai holtágon 8 kilós süllőt fogott, ugyanakkorát, mint 2015 szeptemberében Tompai Attila.

Mártogatás és tapogatás

A több évtizede vezetett statisztika szerint a Csongrád megyei horgászok összes süllőzsákmánya elég nagy kilengéseket mutatva évente 5000 kiló körül mozog, ennek a felét adják a megyei folyók. 2018-ban például a Tiszán 3763 kilót fogtak, a megye összes süllőzsákmánya abban az esztendőben 6258 kilogramm volt.

A süllő népszerűsége elterjedésén túl a horgászatának sokszínűségében is rejlik.

Szkurák László a 9,5 kilós süllővel.
Fotó: HORGASZCSMSZOV.HU

– Egyaránt fogható fenekező és úszós készséggel, mivel ragadozó hal, a csalinak ez esetben élő vagy elpusztult csalihalnak vagy halszeletnek kell lennie. De jól fogható pergetve is, ennek minden válfaja eredményesen használható a süllők ellen – avatott be a részletekbe a szakember. Megtudtuk, speciális süllőző módszer a mártogatás és tapogatás, ezek a meder egyenetlenségei mellett vagy vízbe dőlt fák ágai között megbúvó süllők kapásra ingerlésének hatékony módszerei.

Előnevelt ivadékok

Őszi haltelepítés a Maty-éren – süllőt nyáron tettek a vízbe.
Fotó: KARNOK CSABA

– Csongrád megyében a süllőt egy ragadozótelepítési program szerint tesszük a vízbe, ennek alappillére, hogy mindenhova, legyen az folyó- vagy állóvíz, több százezer darab előnevelt ivadékot telepítünk. Ez az apró, 4-5 centiméteres hal már elég önálló ahhoz, hogy a nyár eleji kihelyezéskor az adott vízterületben található táplálékon megerősödve át tudjon térni a ragadozó életmódra, és tovább növekedve elérje a méretes kort – mondta Láda Gáspár.

Újrahalasítás

Az állóvizekbe a beszerzési lehetőségeket követve időről időre telepítenek nagyobb, idősebb süllőt is, ez esetben már nem kell éveket várni a legkisebb kifogható méret eléréséig. Megtudtuk, az előnevelt ivadék apró méretű ugyan, mégis költséghatékonyabb a telepítése, mivel 18-20 ezer forintos áron szerezhető be, és nagy tömegben helyezhető ki, míg az egy-két nyaras állomány kilónkénti ára a 3000 forintot is meghaladja.

– A már említett Maty-éri újrahalasításnál, amely tavaly júliusra esett, már nem tudtunk nagy mennyiségben előnevelt süllőt telepíteni, helyette 340 kilónyi 30-40 dekás egynyaras süllőt helyeztünk ki – mondta a szakember.

Gasztronómiai érték

Tovább növeli a süllő népszerűségét gasztronómiai értéke. Szálka nélküli fehér húsa miatt az egyik legszívesebben fogyasztott halunk. Másfél-két kilogrammos súlya felett fogasnak nevezik vagy süllőfogasnak, de ugyanarról a halfajtáról van szó. Ahogyan az természetes, a folyami süllők húsa izmosabb és kevésbé zsírosabb, a tavakban tenyészőké lágyabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában