Meleg étellel ünnepelnek vasárnap

2020.01.21. 18:39

Egy éve működik az ételdoboz Szentesen

A Re-Formáló Egyesület országos kezdeményezéséhez csatlakozva tavaly januárban került fel a Dózsa-ház falára a rászorulókat segítő „Enni adok–Enni kapok” doboz, amit azóta is jó szándékú civilek, önkéntesek töltenek meg élelmiszerrel.

M. A.

Egy éve került fel a doboz a Dózsa-ház falára. Kellett ennyi idő, hogy a városlakók szemlélete is megváltozzon. FOTÓ: MAJZIK ATTILA

A kis csoport tagjai az elmúlt egy évben fáradhatatlanul járták az üzleteket, keresték a kapcsolatokat, vagy főztek maguk olykor egy-egy adaggal több ételt. Mint Bertus Zoltánné Friedl Mónika elmondta, az ön­­kéntesek közül mindenki az­­zal segít, amivel tud: van, aki a boltokból hoz pékárut, más kész ételt főz az adományba kapott alapanyagokból, de olyan segítő is van, aki műanyag edények gyűjtésével támogatja a doboz működését. Az eltelt egy év alatt a rászorulók is megszokták a doboz működését, betartják, hogy csak három dolgot vehetnek ki egyszerre.

Egy éve került fel a doboz a Dózsa-ház falára. Kellett ennyi idő, hogy a városlakók szemlélete is megváltozzon. FOTÓ: MAJZIK ATTILA

– Jelentősen megváltozott a lakosság hozzáállása, nagyon sokszor tettek ki kis adag főtt ételt. Kellett ennyi idő, hogy tudatosuljon bennünk, ha megmaradt egy adag ételük, azt ne dobják ki, inkább tegyék a dobozba. Főleg karácsony környékén fogott össze a város, mindig teli volt a doboz. Egy kimaradt adag meleg leves, egy üveg meleg tea, vagy pár szelet kenyér is nagy segítség lehet valakinek a hidegben – mondta el lapunknak Friedl Mónika.

A civilek az ételdoboz egyéves működését január 26-án, vasárnap 11 órakor ünneplik meg, méghozzá azzal, hogy nagyobb mennyiségű meleg ételt tesznek a dobozba. A felhívásuk kikerül a dobozra is, de az önkéntesek azt kérik, ha bárkinek tudomása van olyan családról vagy személyről, aki örülne egy vasárnapi ebédnek, akkor szóljanak nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában