Helyi közélet

2020.02.20. 18:24

A magyar fiatalok bort és töményt, a románok sört isznak hetente

A serdülők jelentős része kipróbálta már a drogot, alkoholt pedig még ennél is többen fogyasztanak rendszeresen. Több hónapon keresztül a negatív tendencia megváltoztatásán dolgoztak a magyarok és a románok közösen.

K. A. R.

Fotós: Karnok Csaba

A magyar fiatalok 31 százaléka akár egy liter bort is megiszik egy este alatt, míg 27 százalékuk töményből kortyolgat el ennyit azonos idő alatt. A román diákok körében a sör a népszerű, egy este alatt egy litert vagy annál többet is megiszik a 38 százalékuk – ezek az adatok derültek ki abból a kutatásból, amit 200 magyar és román, 15–18 év közötti fiatal körében végeztek egy határon átnyúló projektben.

IPA No Drugs név alatt futó drogprevenciós projekt zárókonferencia az Agórában. Fotó: Karnok Csaba

 

A Drogmegelőzés határok nélkül című program február végén zárul, amit a magyar Szent Gellért Társaság és a romániai Szórvány Alapítvány valósít meg uniós forrásból. A két szervezet közösen készített felmérése pontos képet ad arról, hogy a mai fiataloknak milyen szabadidős tevékenységeik vannak, illetve hetente hány százalékuk dohányzik és fogyaszt alkoholt, valamint hányan próbálták már ki a drogokat.

Így fény derült például arra, hogy a megkérdezettek 26 százaléka rendszeresen jár discoba, míg csupán csak 1 százalékuk megy magánórára. Kiderült az is, hogy a román diákok többet olvasnak és kirándulnak, mint a magyarok. Összességében a tanulók 34,5 százaléka már kipróbált valamilyen tudatmódosító szert, és 68,5 százalékuk szokott alkoholt inni.

A serdülőkori szélsőséges drog- és alkoholfogyasztás veszélyeire figyelmeztettek. Fotó: Karnok Csaba

A tendencia megváltoztatása érdekében dolgoztak a projekt munkatársai, akik tegnap a Szent-Györgyi Albert Agórában szerveztek zárókonferenciát. Ott elhangzott, közös céljuk volt a prevenció, valamint tájékoztatást adni főként a fiataloknak a kábítószer-függőség kialakulásának okairól, annak útjáról és a rendelkezésre álló segítségről. Ennek érdekében többek közt táborokat szerveztek ősszel Hódmezővásárhelyen, az Agórában drog-kiállítást tartottak Köztes átmenetek címmel, de előadás is volt, amelyen egy szenvedélybeteg mesélt az életéről, függőségéről, küzdelmeiről és talpra állásáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában