Trianonra és Wass Albertre emlékeztet egy színdarab apropóján

2020.02.27. 19:08

Almafát kapott Nagylak – Fotók

Csütörtök délután Nagylak határában elültették azt az almafa-csemetét, ami a Nemzeti Színház jóvoltából Trianonnak és a magyarság összetartozásának állít emléket. A területre a békediktátum századik évfordulóján kettős keresztet is állítanak.

Szabó Imre

- A későbbiekben Nagylak itt fogja tartani a trianoni megemlékezéseket – mondta a határközség polgármestere, Kolozsvári Rozália arról a háromszög alakú területről, ahová csütörtök délután a Nemzeti Színháztól kapott almafát elültették. Ez egyébként ott van, ahol a Palotáról érkező út befut Nagylakra; a hely Lázár János honatya ötlete volt, aki több tucatnyi helybeli és környékbeli lakossal együtt részt is vett az ünnepségen.

Wass Albertre utal

Mint megírtuk, az apró facsemetét azért kapta a teátrumtól a falu közössége, mert a fővárosban most mutatják be a Wass Albert 13 almafa című regényéből készült darabot, és ebből az alkalomból 12 határ menti település kapott ilyen ajándékot – a tizenharmadikat a színháznál ültették el. Nagylak azért került ebbe a körbe, mert egészen közelről érintette az első világháborút lezáró, Magyarország számára tragikus kimenetelű egyezmény.

A határon túliak is kapnak

Az ünnepségen Kolozsvári Rozália felelevenítette, hogy a mai falu Trianon miatt lett hazánk egyik legfiatalabb települése, hiszen a békediktátum kettészakította és a nagyobbik része Romániához került – a kisebbikből 1925-re szerveződött község. Tóth László színművész, aki kollégáival együtt Nagylakra hozta a facsemetét, arra emlékeztetett, hogy a trianoni veszteség ellenére is erős az ország és élnek a határon túli magyar közösségek. Azt is megígérte, hogy a későbbiekben 13 határon túli magyar településnek is ajándékoznak majd kis fákat.

Az olvasókör fogja ápolni

A csemetét együtt ültette el a színművész, Lázár János, Kolozsvári Rozália és magyarcsanádi kollégája, Farkas János. A növényt egy díszes védőrács is körbeöleli, amelynek tábláján egy Wass Albert-idézet olvasható, valamint az, hogy a Nemzeti Színház Wass Albert-előadásának közreműködői és a nagylakiak ültették Trianon 100. évfordulójára. Megtudtuk: a fát öntözni, gondozni a nemrégiben alakult helyi olvasókör tagjai fogják, akik az ünnepségen is közreműködtek – a Búzavirág népdalkörrel együtt. Lesz emlékmű is a területen: a Pilisből hoznak hozzá egy sziklát és a csanádpalotai Szügyi László farag bele kettős keresztet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában