62 ezren mondták ki a boldogító igent

2020.02.11. 09:18

Csúcson a házasságkötések száma

1989 óta nem mentek oltár elé annyian, mint tavaly január és november között. Csaknem 62 ezren mondták ki a boldogító igent hazánkban. Idén tovább nőhet a tendencia.

Kiss Anna

61 ezer 979 pár mondta ki a boldogító igent.

Forrás: Illusztráció

Csúcsot döntött a házasságkötések száma 2019-ben, januártól novemberig összesen 61 ezer 979 pár mondta ki a boldogító igent, erre a rendszerváltás óta nem volt példa. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb beszámolója szerint 27 százalékkal, vagyis 13 ezer 253-mal többen fogadtak örök hűséget az elmúlt évben, mint egy évvel korábban.

Rég nem volt ennyi esküvő

Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek 2018 azonos időszakához képest. Ezt követően február–márciusban 0,6, április–májusban 8,5, júniusban pedig már 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott, ugyanis július és szeptember között átlagosan 33, októberben 65, novemberben 112 százalékkal többen mentek oltár elé, mint az előző évben. A 2019. január–novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték.

Foglaltak a szolgáltatók

Csongrád megyében az első, a második és a harmadik negyedévben összesen 2 ezer 36 pár kötött házasságot tavaly. A polgári ceremóniákat szervező szegedi Confetti Dekoráció és Rendezvényszervező Iroda irodavezetőjétől megtudtuk, valóban sok dolguk akadt 2019-ben, és már idénre is betelt a naptáruk. Menyhért Katalin szerint vélhetően abból ered a házasságkötések számának ugrásszerű növekedése, hogy felnőtt az a generáció, amelynek fontos a családalapítás. Hozzátette, újra a régi családmodell lett a népszerű, vagyis hogy házasságban nőnek fel a gyerekek, így idén a csúcs még magasabb lehet.

Kisebb lakodalom a divat

Szabad hétvégi időpont már nincs is a szolgáltatóknál, sőt a Kastélykert fogadóban már a jövő évi naptár is betelt szombatra. Bittó Árpád tulajdonos lapunknak elmondta, néhány éve már a kisebb, családias hangvételű lakodalmak népszerűek, valamint a polgári szertartás is leginkább a szabadban zajlik már. A menüben változás nincs, ugyanúgy az Újházy-tyúkleves és a sültes tál a nyerő.

A hosszú esküvői videók is már a múlté, a legtöbben egy 3–5 perces és egy 25–30 perces összefoglalót kérnek – erről már Tarkó Bálint, a Colour b’ART Film&Photo vezetője számolt be. Szabad szombat nála sincs már, sőt a jövő évi dátumok is fogyóban, ugyanis a fiatalok már tavaly a 2021-es esküvőjüket szervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában