Helyi közélet

2020.02.28. 18:18

Gólyalábasok űzték el a telet Csongrádon – Fotók

Úgy tűnt, hogy Csongrádon elmarad a hideg elkergetése, sportnyelven szólva: Tél Tábornok – Télűzők: 1-0, a zord idő ugyanis egy utolsó erőbedobással – no meg egy kiadós esővel – megfutamította a télűző sokaságot.

M.A.

A Langaléta Garabonciások mindent megtettek, hogy a télnek nyoma sem maradjon a városban. Fotó: Majzik Attila

A szakadó esőben és a metsző szélben a pedagógusok nem engedték ki a gyerekeket a felvonulásra, így mire elállt, a Langaléta Garabonciások gólyalábasai a Művelődési Központ előtt összeverődött néhány kíváncsiskodónak mutathatták be – egyébként rendkívül szórakoztató – műsorukat.

Ahogy azonban az időjárás is barátságosabbá vált, úgy nőtt az érdeklődők csoportja is a Fő utcán, így a gólyalábasok kedvükre bolondozhattak a közönséggel, no meg tényleg eltemethették a telet.

A lelkesebb rajongójuk, egy óvodás kislány eleinte kis távolságtartással figyelte a több méteres magasságban ingadozó hosszú lábú, kalapos figurákat. Sőt, saját bevallása szerint egy kicsit félt is, de aztán annyira felbátorodott, hogy még meg is simogatta az egyik „lóháton” közlekedő garabonciás papír-paripájának az orrát.

A „kurtalábú” közönséget Gazsi László néptáncoktató mozgatta meg, hogy a tél pedig biztos távolságba meneküljön Csongrádról, arról a helyi hagyományőrzők és betyárok gondoskodtak, akik hangos ostorpattogtatással jelezték, lejárt a hideg ideje. Ugyan a kiszebábégetés az időjárás miatt elmaradt, de a lelkes gólyalábasoknak köszönhetően a kis közönség ennek ellenére is egy igazi télbúcsúztatón érezhette magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában