Helyi közélet

2020.02.04. 07:43

Nem segített Botka László a Szeviép-károsultaknak

Elvi támogatást sem nyújtott Botka László a Szeviép-károsultaknak, amikor hozzá fordultak. Közben pedig több helyen is arról cikkeztek, hogy a kormány jogtalanul fizetett kártalanítást. A Pestisrácoknak megszólalt az egyik károsult.

Munkatársunktól

A városháza előtt is tüntettek évekkel ezelőtt igazukért a károsultak. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA

– Botka Lászlótól soha semmilyen segítséget, még elvi támogatást sem kaptunk. Nekünk a kormány fizetett 62 millió fo­­­rintot kártalanításként. Lassan gyógyulnának a sebek, erre most mi történik? Megint bennünk forgatják a kést. Hát a pofátlanságnak ennyire nincs határa – nyilatkozta a Pesti­srácok.hu-nak Barabás János, a Szeviép-ügy egyik károsultja. Hozzátette, hogy a káruk nem 68 millió forint, és nem is 130, ami a kamatokkal növelt összeg, hanem sokkal több an­­nál. Az eladott eszközök és az elküldött emberek után a visszaesett cég sokkal kevesebb munkát tudott vállalni.

Azt is elmondta, hogy amikor a károsultak Botka Lászlóhoz mentek, a polgármester azt mondta nekik, rossz helyen kopogtatnak, a bíróság a szemközti épületben van.

Az önkormányzat adófizetők pénzéből fenntartott lapja ismételten a károsultakat üti, rágalmazza, azt állítva, hogy az állami kártalanításban olyanok kaptak „ingyenpénzt”, akik még csak nem is károsultak.

Emlékezetes, hogy Botka László a karácsonyi interjúban firtatta, hogy miután a Sze­viép-vezéreket felmentették, akkor a kifizetett állami kártalanítás sem jár a károsult alvállalkozóknak.

Azóta pedig több cikk jelent meg, amely azt pedzegeti, hogy a kormány jogtalanul fizetett ki 3 milliárd forint kártalanítást.

Azt is írták bizonyos cégekről, amelyek a sajtóban mégis megjelentek károsultként, hogy nem is igazi károsultak, hi­­­­szen nem mentek tönkre, sőt a későbbiekben, több évvel később is nyereségesen tudtak működni. Mert volt olyan cég, amelyik 200 ezer forintos nyereséget is produkálni tudott a Szeviép-csőd után – írja a Pestisrácok.

A Szeviép azok után, hogy a baloldali kormányok idején több mint 21 milliárd forint ér­­­­tékű munkát nyert el, úgy jelentett fizetésképtelenséget, majd csődöt, hogy 500 alvállalkozóját nem fizette ki. Közülük több mint 300-an a mai napig nem láttak egyetlen forintot sem. Állami kártalanításban – ami mellesleg messze nem fedezte a kis családi vállalko­zások teljes kárát – 160-an ré­­szesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában