Meditációval, jógával és nagyobb sétával hatásosabb lehet a tisztulás

2020.03.03. 19:54

A böjt célja, hogy a szervezetet nyugalmi állapotba helyezzük

Nem szabad hirtelen belevágni, majd egyik napról a másikra abbahagyni a böjtöt. Fontos, hogy ne fogyókúrának véljük, hiszen nem a súlyvesztés, hanem a tehermentesítés a célja. Szakembert kérdeztünk a böjtölés élettani hatásairól.

Kiss Anna

Böjt idején az egyik leghasznosabb testmozgás a kiadós séta. Fotó: Dreamstime

Február 26-án elkezdődött a nagyböjti időszak, vagyis a negyvennapos húsmentes ét­kezés. Fontos viszont, hogy nem szabad hirtelen, egyik nap­­ról a másikra belevágni a böjtölésbe, fokozatosan kell ráhangolni a szervezetet. Sza­bó P. Balázs, az SZTE MK Élelmiszermérnöki Intézet főiskolai docense szerint kezdőként, orvosi felügyelet nélkül veszélyes belevágni egy három napnál tovább tartó böjtbe.

Érdemes hétvégére időzíteni

– Mindig azt javasolom, hogy otthon egy-két napos böjtöt végezzünk magunktól, érdemes hétvégére időzíteni, hi­­szen ez nemcsak azzal jár, hogy lemondunk az ételekről, hanem lelkileg és szellemileg is töltekezünk. Ehhez érdemes meditálni, jógázni vagy nagyobb sétát tenni. Ez abban is segít, hogy könnyebbnek érezzük magunkat, illetve hogy elvonja a figyelmünket az éhségről. Intenzív mozgás semmiképp sem javasolt, hiszen a böjt alatt kevesebb energiát viszünk be a szervezetbe, amely által a napi teendőinket is nehézkesebben végezzük el, a megerőltetőbb sport pedig ájuláshoz is vezethet – hívta fel a figyelmet a szakember.

Böjt idején az egyik leghasznosabb testmozgás a kiadós séta. Fotó: Dreamstime

Fokozatosan hagyjuk el

Mint mondta, ha nemcsak a hús­­ról szeretnénk lemondani, hanem más ételekről is, akkor ezt mindig fokozatosan tegyük. – Első lépés, hogy elhagyjuk a húst, a tejet és a tojást, majd második lépésként a teljes kiőrlésű ételeket, a krumplit és a rizst, majd csak gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, és aki még ennél is komolyabbat szeretne, például léböjtöt, az utolsó lépésként hagyja el a szilárd vitaminforrásokat is. Napról napra érdemes figyelni, hogy a testünk hogyan reagál az energiamegszorításra, hiszen ha nem eszünk, akkor ingerlékenyebbek, feszülteb­bek vagyunk, kicsit szédülünk, viszont ha már úgy érez­zük, hogy elájulunk, rosszul va­­gyunk, akkor azonnal fel kell függeszteni, és valami könnyed, gyorsan felszívódó táplálékot kell bevinni a szervezetbe. Ezért is fontos, hogy a három napnál tovább tartó böj­­töléskor folyamatos legyen a konzultáció a szakértővel vagy a háziorvossal – magyarázta.

Több betegség is kizáró ok lehet

Szabó P. Balázs szerint fontos, hogy ne az internetes cikkek szerint végezzük a böjtöt, ha­­­nem szakemberrel megter­vezett módon. – Számos té­­nyező befolyásolja, hogy mi végezhetünk-e ilyen tisztítást önmagunkban. Például a ma­­gas vérnyomás, a pajzsmirigybetegség, a terhesség, a szoptatás és a cukorbetegség is ki­­záró ok, illetve ha valakinek rendszeresen gyógyszert kell szednie, amit például étkezések alkalmával kell bevenni, akkor neki sem lehet léböjtöt tartania. A negyvennapos böjt sem kötelező az egyház sze­rint sem a krónikus betegeknek. Egyébként ez a húsvét előtti tisz­­tulás egyrészt azért lehet jó, mert télen elengedjük magunkat, többet eszünk, és ilyenkor alacsonyabb a fizikai aktivitásunk is. Mások viszont úgy vélik, hogy télen kimerül a vitamin- és ásványianyag- készletünk, ezért nem szerencsés így nekivágni a tápanyagmegvonásnak. Ha nem eszünk húst, akkor az állati fehérjék hiányoznak majd, a gabona elhagyása esetén például az ásványi anyagok, rostok, míg gyümölcsök és zöldségek nélkül a vi­­taminok, éppen ezért nem javasolt két-három napnál tovább csinálni, viszont az sem hatásos, ha egy évben csak egyszer tesszük, érdemes megismételni – mutatott rá.

A böjt nem fogyókúra

Érdemes tudni azt is, hogy nem szabad súlyvesztéssel párosítani a böjtöt, ne fogyókúrára használjuk, hiszen néhány ki­­ló leadása az energiabevitel hiánya miatt lesz. – A böjtnek más célja van, mégpedig a szervezetet nyugalmi állapotba hozni. Ez tehermentesítés, a nehéz ételek emésztésére fordított energiát másra tudjuk hasznosítani. Eközben javul az anyagcserénk, kiürül a salak­anyag a szervezetünkből. Sokak szerint fittebbek, frissebbek egy-egy böjt után, ráadásul a koncentrációképességük is jobb. De ez csakis akkor valósul meg, ha tudatosan végezzük, ha a nem böjti napokon is egészségesen táplálkozunk. Sőt, egyes kutatások szerint ezek a tisztítási folyamatok az élettartamunkat is növelik – ismertette a böjtölés hatásait.

A táplálkozástudományi szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a kezdésnek, hanem a visszaszokásnak is folyamatosnak kell lennie. – Ne együk egyből teli magunkat. Folyamatosan építsük vissza az étrendünkbe azokat a táplálékokat, amiket elhagytunk – tette hozzá.

A folyadékra is ügyeljünk közben

Szabó P. Balázs még egy fontos tudnivalóra felhívta a figyelmet, ez pedig a folyadékbevitel. – Amikor böjtölünk, érdemes megnövelni a folyadékbevitelt, akár három literre, de nyá­ron, főleg ha izzadósabbak va­­gyunk, akkor még több, négy liter is lehet ez a folyadékmennyiség léböjtkúra esetén. Hasznosak lehetnek a gyógyteák is, de ne hashajtó hatásúakat válasszunk, hiszen azok tovább gyengítik a szervezetet és komolyabb problémához vezethetnek – mondta el lapunk kérdésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában