Átmeneti megoldásnak szánták a második világháborút követő években

2020.03.03. 12:41

A hetvenéves tűzoltókocsi már a csongrádi városkép része

A csongrádiak már megszokták a látványát annak a lóvontatású, restaurált tűzoltókocsinak, ami a tűzoltóság előtt áll – mint egy cégér. Hozzátartozik a városképhez, a gyerekek kedvelik.

Imre Péter

A nagyjából 70 éves, lóvontatású tűzoltókocsi a csongrádi kapitányság előtt. Fotó: Imre Péter

Fotó: Imre Péter

A Holt-Tisza melletti sporttelepről sétáltam a belváros felé, mikor kiszúrtam a tűzoltólaktanya előtt veszteglő egykori tűzoltókocsit, rajta a felirat, mint egy cégéren: Tűzoltóság. A helyiek már megszokták a látványát, szinte észre sem veszik, hosszú évek óta áll ott.

– Úgy tudom, Bokrosról származik, ott használták az önkéntes tűzoltók, hogy milyen bevetéseken, tűzeseteknél, arról nincs információm – mondta Kajtár István tűzoltó alezredes, csongrádi parancsnok, aki 23 évet szolgált Szentesen, abból 11 esztendeig parancsnoki beosztásban. Csongrádon 1 éve teljesít szolgálatot. Még elmondta: egyik kollégája restaurálta a lóvontatású kocsit és az ahhoz tartozó 400 liter/perc teljesítményű, robbanómotoros fecskendőt, utóbbit az oktatótermükben helyezték el.

A nagyjából 70 éves, lóvontatású tűzoltókocsi a csongrádi kapitányság előtt. Fotó: Imre Péter

– A laktanyánk előtt álló, lóvontatású tűzoltókocsi ideiglenes, átmeneti megoldás volt a második világháborút követően, 1947-től 1950-ig gyártották, kis szériában. Ez utóbbi adja az értékét, mert egyébként ennél érdekesebb, jelentősebb lóvontatású egységek is léteznek, a két világháború közötti időszakból. Az érdekes, tűzoltótörténeti szempontból értékes darabokat egyébként nem szoktuk a laktanyán kívül, nyilvános területen elhelyezni, de ennek a látványát már megszokták a helyiek, hozzátartozik a csongrádi városképhez – közölte a parancsnok.

Itt kell megemlíteni: a szentesi laktanyában 2004-ben nyílt egy ilyen eszközöket, régi tűzoltókocsikat is bemutató múzeum, amely Szent György napjától Szent Mihály napjáig – amíg jó az idő – látogatható, előzetes egyeztetéssel. Akit a téma jobban érdekel, ott valódi kincseket találhat, láthat.

– A tűzoltókocsink környezetében lévő közterület parkosítását, otthonosabbá tételét a közeljövőre tervezzük. A gyerekek, főleg az óvodások és a kisiskolások kedvelik, élvezik, hogy felmászhatnak rá, tűzoltósdit játszhatnak. Hivatásunk népszerűsítésében hasznos, jó szolgálatot tesz, ha úgy tetszik, még most is állományban van – mondta Kajtár István alezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában