Helyi közélet

2020.03.10. 19:38

Cserebere könyves bódé lett a hamburgeres házikóból

A könyves házikóból bárki vihet ingyen könyvet, akinek van felesleges olvasnivalója ugyanott leadhatja.

Kovács Erika

A Kossuth téren, a posta szomszédságában lévő bódéban hajdan újságokat árusítottak, majd később hamburgereket sütöttek. Sokáig üresen állt, most pedig a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség kapta meg a kis építményt, ahol kialakították a Nyitott Könyvek Házát. A cserebere könyves bódét kedden adták át. Oda bárki elviheti a már kiolvasott könyvét, hogy valaki más örömét lelje benne, cserébe pedig egyet ingyen elvihet.

– Ma már sokan elektronikus formában olvasnak könyvet, nem hagyományosan. A papírkönyv kicsit visszaszorulóban van. Hódmezővásárhelyen rövid időn belül ez a második olyan kezdeményezés, ami az olvasást támogatja. A művelődési ház árkádja alatt nemrég zsebkönyv-automatát helyeztünk üzembe, ugyancsak civil kezdeményezésre. Most pedig átadjuk a Nyitott Könyvek Házát, amit Fejes Péter önkormányzati képviselő kezdeményezett – emelte ki Márki-Zay Péter polgármester.

Kissné Urgyán Mária, a nyugdíjas szövetség elnöke elmondta, a cserebere bódé hétköznaponként 7.30-tól 17 óráig lesz nyitva.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában