Szöges kolbászok és mérgezett tojások

2020.03.11. 12:57

Félnek a ligeti kutyafuttatóban

Újabb módszerrel próbálnak a kutyákban kárt tenni Szegeden. A liget kutyafuttatójában szöges kolbászokat szórtak el, az igazságügyi állatorvos szakértő szerint akár végzetes is lehet, ha az állat ezt elfogyasztja.

Kiss Anna

Nagy az összefogás a szegedi kutyások között, Facebook-csoportban jelzik egymásnak, ha gyanús ételeket látnak elszórva a városban. Így tett az a hölgy is, aki a Szegedi kutyások nevű csoportban hívta fel a figyelmet arra, hogy valaki szöges kolbászokat szórt el az újszegedi liget kutyafuttatójában. A hozzászólásokban azonban egy másik hölgy jelezte, hogy az Űrhajós utcában is próbálkoznak az állatkínzók, ott mérgezett főtt tojásokat tettek ki dobozban, illetve golyókkal „díszített”, szív alakú darálthús-kupacokat tettek a járdák közelébe.

Jeleznek egymásnak a gazdik

Körülnéztünk mi is a ligetben, kolbászokat viszont nem találtunk, bízunk benne, hogy azokat összeszedték, és nem az állatok ették meg. Egy fia­tal nő az édesapjával sétáltatott ott épp két si-cut, kérdésünkre elmondta, ő is hallott róla, hogy valakik ismét azon dolgoznak, hogy a kutyákat bántsák. – Nagyon jónak tartom, hogy a közösségi oldalon jeleznek egymásnak a gazdák, hiszen így még jobban odafigyelünk. Szerencsére nem volt még részünk mérgezésben, mert semmit nem vesznek fel, nem esznek meg a kutyáink út­­közben – tette hozzá.

 

Az újszegedi kutyafuttatóban is érdemes figyelniük a gazdáknak.
Fotó: Kuklis István

A rendőrség is vizsgálja

Deim Zoltán állatorvos és igazságügyi állatorvos szakértőtől megtudtuk, a rendőrség már vizsgálja az ügyet, ilyen esetekben ismeretlen tettes ellen indítanak nyomozást. – Ilyenkor az adatgyűjtés zajlik, még nem volt konkrét bűncselekmény iránti kirendelt nyomozás. Fontos tudni, hogy az nem elegendő a rendőrségnek a nyo­­mozáshoz, ha megtalálják a szöges kolbászt, az elkövetők­ről fotóra vagy videóra van szükségük, hiszen a kolbászon nincs ujjlenyomat, tehát nincs olyan nyom, ami alapján meg tudnák találni a tettest. Éppen ezért nehéz dolga van a rendőrségnek, de minden állatkínzást lelkiismeretesen kivizsgálnak, napi szinten konzultálunk – nyi­­latkozta a szakember.

Végzetes lehet

Rámutatott, ha a kutya megeszi a szöges kolbászt, akkor szúrt vagy vágott sebe lehet a száj­üregben, a nyelőcsőben, a bélcsatornában és a gyomorban. – A nagyobb gyomorerek átszúrása esetén gyomorban történő elvérzés következhet be, ami rö­­vid időn belüli halálhoz vezet. A gyomorsav leemészti a húst a szögről vagy gombostűről, a gyomor keverő mozgása miatt pedig ezek a tárgyak beleszúródnak a gyomorfalba, ez vérzéseket okoz és irgalmatlan fájdalommal jár. Rövid időn belül történő állatorvosi beavatkozás esetén is végzetes kimenetelű lehet – magyarázta Deim Zoltán.

Kiderült, ilyen kolbászok, hú­­sok kihelyezése bűntettnek minősül, mert a hétközna­­pi ingernél jóval nagyobb mér­tékű az okozott fájdalom, rá­adásul nem azonnali a pusztu­lás, néhány napig eltart a szen­­vedés. Deim Zoltán szerint csoportokban teszik mindezt az állatkínzók, akik általában na­­gyobb távolságról dobják be a futtatóba a mérgezett ételt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában