Hogyan mondjam el neked?

2020.03.24. 10:31

Ne essen pánikba! – azzal csak önmagának és családjának árt

Próbára teszi a szülőket a világjárvány. A koronavírus miatt bezártak az óvodák, iskolák, és sok szülő otthonról folytatja a munkáját.

Jeszenszky Zoltán
Ne essen pánikba! – azzal csak önmagának és családjának árt

A gyerekek arra emlékeznek majd, milyen volt otthon. FOTÓ: DREAMSTIME

– Azoknak a legnehezebb, akik a munkájuk miatt nem tudnak otthon maradni. Ők attól félnek, hogy hazaviszik magukkal a ví­­rust – mondta lapunknak Nagy Istvánné Rózsa, a Fészek Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. A civil szervezetnek Szegeden és környékén 118 család a tagja. Nagy tartalékokkal nem rendelkeznek, sőt, előfordult, hogy már most az egyesülettől kértek élelmiszer-adományt. Közben azt is meg kell oldaniuk, hogy az egy hete otthon lévő gyerekek folytassák a tanulást.

Csak semmi pánik!

– Az a legfontosabb, hogy a szülő tegye magát rendbe lelkileg. A gyerekeink figyelnek minket, és azt tanulják tőlünk, hogy miként kell reagálni egy stressz­helyzetben – hangsúlyozta Po­­dani Krisztina pszichológus. Szerinte a járvány kapcsán arról kell beszélni a gyerekkel, hogy miként védekezzen a kórokozó ellen, hogyan mosson kezet, és ne nyúljon az arcához.

– A gyerekek „kis felnőttek”, soha ne hazudjunk nekik! In­kább válaszoljuk meg a kérdései­ket, nyugtassuk meg őket. Persze a valós statisztikai adatokat – például a vírussal kapcsolatos halálozási rátát, ami minket is szorongat – nem feltétlenül kell elmondanunk nekik – folytatta a szakember.

Gyógyír a közös játék

– A koronavírus-járványhoz hasonló szituációkat határhelyzeteknek nevezik a tudományban. Ilyenkor kizökkenünk, kikerülünk a robotpilóta üzemmódból. Paradox módon, a végeredmény akár még jó is lehet. Kénytelenek vagyunk a napi rutinból kilépve gondolkodni, másképpen viselkedni, kommunikálni – nyilatkozta Kiss József pszichológus. Sok gyerek hajlamos a szorongásra, ezért szerinte nagyon fontos, hogy a szülő biztonságot sugározzon.

Ne titkolózzunk!

– Ha egy szülő önmaga is pánikban van, akkor nem tud gyerekének megnyugtató válaszokat adni egy ilyen helyzetben. A középiskolás gyerek már szinte felnőtt. Nem az, de szinte felnőtt. Vele azért le lehet ülni, hogy megbeszéljük, mi zajlik most a világban – folytatta Benák-­Tömöri Judit, aki ugyancsak pszichológus. Szerinte nagyon fontos, hogy a megoldásokról is beszéljünk. Nehogy azt mondjuk egy érettségire készülő gyereknek, hogy fogalmunk sincs, mi lesz majd. Mondjuk azt, hogy még nem tudjuk, de a szakemberek már dolgoznak rajta.

A szülő vizsgázik most

– A gyerekek arra fognak emlékezni később, hogy milyen volt az, amikor otthon voltak ebben az időszakban. Amikor nem kellett iskolába menni, de együtt voltam apával, anyával, a testvéremmel – hangsúlyozta Podani Krisztina. Ha a biztonságos környezetet fenn tudjuk tartani, akkor ők erre fognak emlékezni, és nem a járvány részleteire.

Olvassa el az összes a témában írt cikkünket a következő linken: Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában