Helyi közélet

2020.03.12. 13:01

Meghallgatják a sportklubok vezetőit

Tizenöt perces időkeretben, több napon keresztül számolhatnak be a szegedi sportegye­sületek saját helyzetükről, terveikről a városházán. A Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság a meghallgatásokat követően dönt arról, hogy az egyesületek mekkora támogatással számolhatnak az idei évre vonatkozólag.

V.P.

Szeged – 2020.03.10. Új kardiótermet avattak NKM Szeged Vízisport Egyesület vízitelepén. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

Három napon át, tizenöt perces időkeretben számolhat be összesen 85 szegedi sport­egyesület az elmúlt időszakban elért eredményeiről, valamint az idei évre szóló terveiről a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság tagjai számára. Joób Márton városi sporttanácsnok kiemelte, ezáltal a tes­­tület tagjai is megismerkedhetnek a klubokkal, kérdéseket tehetnek fel a sportvezetőknek, így végül konszenzuson alapuló, közös támogatási rend­szert dolgozhatnak ki az érintettekkel.

Idén mintegy 80 millió forintos támogatási keretet osztanak szét, a működési támogatások mellett rendezvények megrendezését, valamint az olimpiai kvótára esélyes sportolók felkészülését is támogatnák ebből a keretből. A kedd reggeli ülésen elhangzott, a tokiói részvételre esélyes szegedi kajak-­kenu-sportolók például 500 ezer fo­­rintos támogatást kaphatnak, majd az ötkarikás kvóta megszerzését követően újabb 500 ezer forintot.

– A fő cél az, hogy a gyerekek ne a tablet és az internet előtt töltsék a délutánjaikat, hanem lehetőleg minél több gyerek sportoljon Szegeden. Ennek érdekében minden fronton igyekszünk népszerűsíteni a szegedi sportegyesületeket, és évről évre emeljük a sportkeretet – tette hozzá Joób Márton.

Az egyesületek minimum 50 ezer forintos támogatásban részesülhetnek, és igyekeznek minden klubnak forrást biztosítani, ugyanakkor Ménesi Imre, a bizottság elnöke megjegyezte, ebben nehéz igazságosan dönteniük.

– Nem szeretnénk, ha egy egyesület is megszűnne, és gyerekeket kellene elküldeni. A támogatási összegek mellé egyelőre kérdőjelet teszünk, hiszen lehetnek még olyan események a jövőben, amelyek befolyásolják a forrásokat – tette hozzá a szocialista képviselő.

A péntekig tartó meghallgatásokat követően várhatóan jövő hétre áll össze a támogatási keret elosztása, amelyet a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság áprilisban fogadhat el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában