Szokni kell még a változást

2020.04.05. 15:30

Kevés emberrel találkoztunk Csongrád-Bokroson, átszervezik az életüket

Átírta a bevásárlási szokásokat a kijárási korlátozás Bokroson: az is előfordul, hogy a házaspárok egyik fele délelőtt, a másik fele pedig délután mehet boltba. Az emberek kezdenek hozzászokni a változásokhoz, a tapasztalat azt mutatja, betartják a szabályokat.

Majzik Attila

Kihalt a bolt környéke. A kijárási korlátozás miatt kevesebben vannak az utcákon. FOTÓ: MAJZIK ATTILA

Lágyan simogatja az ember bőrét a tavaszi napsütés, és bár a szél kissé fúj, mégis egész kellemes, sétára csábító idő van. Ennek ellenére szinte üres a falu központja; bár az is igaz, hogy túlzás lenne azt állítani Bokrosról, hogy egyébként olyan nyüzsgő település lenne, ahol egymás sarkát tapossák az emberek. Mindenesetre most különösképpen néptelen a falu, perceket kell várni, hogy elkerekezzen egy kerékpáros. Délelőtt van, a kijárási korlátozás értelmében ilyenkor a hatvanöt év felettiek vásárolhatnak, így a fiatalabbak közül senkit sem látni, de idősebbet is csak elvétve.

– Hetvenegy éves vagyok, én most mehetnék, de a korlátozás óta nálunk a feleségem jár vásárolni. Ő fiatalabb, a másik időszakba esik. Nem me­­hetnénk együtt, de nekem nem is hiányzik a boltba járás – mesélte Wiszi Béla. Persze akad olyan dolog, ami több lo­­gisztikát igényel az életében.

Kihalt a bolt környéke. A kijárási korlátozás miatt kevesebben vannak az utcákon. FOTÓ: MAJZIK ATTILA

– Egyedül a dohányboltba járás az úgymond gond, mert trafik csak Csongrádon van legközelebb, ott logisztikázni kell egy kicsit. Egyébként nem okoz kellemetlenséget, hogy a délelőtt az időseké, sőt, én kifejezetten kedvezőnek találom. Egyébként sincsenek annyian az utcán és a boltban, mint ál­­talában, de a megosztás mi­­att még kevesebben vannak. Én úgy látom, az emberek többé-kevésbé betartják a korlátozásokat, az elvárásnak megfelelő rend van. Ha itt is megjelenne a vírus, akkor biztos még ennél is komolyabban vennék – beszélt a helyi tapasztalatokról a férfi.

Közben a bolt környékén sé­­­tálva látszik, hogy bár lelassult, de nem állt meg az élet: még ha nem is adják egymásnak a kilincset, de azért jön egy-egy vásárló.

Az ABC-vel szemben lévő buszmegállóban az asszonyok a városba készülnek. Egyikük sincs még hatvanöt éves, az utazást is úgy időzítik, hogy mire odaérnek, az már az ő idősávjuk legyen.

– Nekünk nagyon rossz ez így, a párom több, én meg kevesebb vagyok, mint hatvanöt, nem mehetünk együtt vásárolni. Meg még szokatlan az egész, az ember nem volt hozzászokva ehhez az időszakoláshoz, így mindenhova szaladni kell – panaszolta Nagy Lajosné. Az asszony egyébként úgy látja, Bokroson odafigyelnek az új rendszerre, betartják az új szabályokat, mert tudják, hogy értük hozták meg ezeket.

– Ha ezzel tudunk segíteni, én nem bánom, betartjuk. Úgy látom, mások is ügyelnek a rend betartására, figyelnek rá az emberek. Annyiban változott így az élet, hogy tényleg mindenki otthon van, nincs annyi ember az utcán, a boltban is kevesebben vannak. De otthon is nehéz: kilenc hónapos a kisunokám, de most nem tudunk találkozni. Jó lenne már felvenni, megpuszilni – tette hozzá.

Olvassa el az összes a témában írt cikkünket a következő linken: Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában