Helyi közélet

2020.04.04. 13:01

Szendviccsel köszönték meg a szolgálatot

Meleg ebédet vittek a szőregi patika, háziorvosi rendelő és posta dolgozói számára a Bánya BBQ & Blues szervezői. A rendezvény május közepén debütálna, egyelőre azonban a koronavírus-járvány miatt kérdéses, meg tudják-e tartani.

Munkatársunktól

A szervezők személyesen vitték el a frissen készített szendvicseket azoknak, akik most is dolgoznak Szőregen. FOTÓ: DM

Új rendezvénnyel készültek Szőregen május közepére, a koronavírus miatt azonban mostanra kétségessé vált, hogy a Bánya BBQ & Blues-t meg tudják-e tartani. A szervezők jelenleg otthonról dolgoznak, de nagyra értékelik azok munkáját, akik ezt nem tehetik meg. Ennek kifejezésére tegnap pulled-pork szendvicset készítettek ebédre a szőregi háziorvos rendelő, a posta és a gyógyszertár dolgozói számára.

– Úgy gondoltuk, ennyivel könnyítünk a munkájukon – magyarázta az ötletet Olajos Csaba főszervező.

– A szakácsunk több mint 7 órán keresztül füstölte a húst, hajnal óta dolgozott, hogy ebédre frissen tudjuk kiszállítani az barbecue ételt. Nagyjából 20 adag szendvicset osztottunk szét, mindenhol nagy örömmel fogadták.

A szervezők személyesen vitték el a frissen készített szendvicseket azoknak, akik most is dolgoznak Szőregen. FOTÓ: DM

A fesztivállal kapcsolatosan a főszervező elmondta, egyre kevesebb reményt lát arra, hogy azt az eredetileg tervezett időpontban meg tudják tartani.

– Az ételkészítő csapatokat valószínűleg nem érinti majd érzékenyen, hogy esetleg pár hónappal későbbre to­­lódik a program, azonban a zenei vonalat teljesen újra kell terveznünk, amennyiben kimondjuk a dátummódosítást – beszélt a következő időszakban rájuk váró feladatokról.

Olvassa el az összes a témában írt cikkünket a következő linken: Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában