A magánegészségügyi szolgáltatóknál is megnőttek a várólisták

2020.05.18. 18:33

A magánorvosnál is várni kell

A két hónapos leállás megnövelte a várólistákat a magán­egészségügyi szolgáltatóknál is. A legtöbb intézmény nem is működik még teljes kapacitással, első körben az elmaradt vizsgálatokat pótolják és a sürgős panaszokkal érkezőket igyekeznek ellátni.

Timár Kriszta

Szigorú előírásokat kell betartaniuk a betegeknek a magánegészségügyi szolgáltatóknál. FOTÓ: FRANK YVETTE

Egy hete újraindult az egészségügyi ellátórendszer, az el­halasztott vizsgálatok miatt pedig jelentős várólista alakult ki még a magánszolgáltatóknál is. Bár a fizetős ellátóhelyekre sok esetben jelenleg jóval egyszerűbb bejutni, mint az állami intézményekbe, ezekben is számítani kell még egy ideig arra, hogy nem minden szolgáltatás és nem olyan gyorsan vehető igénybe, mint korábban.

– Jelenleg azok az orvosok dolgoznak, akik ezt vállalták. Az idős kollégák például nem álltak munkába, ettől függetlenül szinte minden szakterületen tudjuk fogadni a pácienseinket – beszélt az újranyitás utáni változásokról Bella Zsolt, a Noé Egészségközpont vezetője.

Szigorú előírásokat kell betartaniuk a betegeknek a magánegészségügyi szolgáltatóknál. FOTÓ: FRANK YVETTE

– Bár a távvizitet egyből elindítottuk, amikor a vírushelyzet miatt be­­­zárásra kényszerültünk és megfelelő óvintézkedések mellett a nőgyógyászati rendelést folyamatosan működtettük, sok betegen így sem tudtunk segíteni. Kivizsgálások maradtak például félbe, amelyeket most igyekszünk pótolni. Jelenleg új betegeket nem fogadunk, így igyekszünk csökkenteni a várólistáinkon, amelyek bizonyos szakterületeken akár az egy hó­­napot is meghaladhatják. A legkeresettebb az ultrahang, a labor, a fül-orr-gégészet, a bőrgyógyászat és a kardiológia – sorolta Bella Zsolt. Hozzátette: bár negatív koronavírustesztet csak az endoszkópos vizsgálathoz kérnek, a betegek kikérdezése alapján mérlegelik, hogy fogadják-e az adott pácienst a rendelésen. Külföldieket pedig egyelőre nem vállalnak.

Az Aranyklinikán szintén csak az idősebb orvosok szakrendelései nem indultak még el. Palotás Zoltán orvos igazgató szerint a két hónapos leállás legfőképpen a kardiológiai betegeket érintette érzékenyen, ahol adott esetben élet-halál kérdése lehet, hogy megkapja-e a beteg a megfelelő ellátást, illetve a szülészet-nőgyógyászat terüle­tét, ahol egyszerre két életről kell felelős döntést hozni. – Ezek mellett még elsősorban azokon a szakrendeléseken hosszabbodtak a várólisták, ahol a távkonzultáció lehetősége a vizsgálat jellege miatt korlátozott – tette hozzá.

Palotás Zoltán a lazításokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, ez a helyzet még nagyobb fegyelmezettséget és odafigyelést igényel. – A három, egymástól teljesen elszeparált váróhelyiségnek köszönhetően a betegek a biztonságos szociális védőtávolságot tartva tudnak szükség esetén várakozni. Ettől függetlenül megkérünk mindenkit, hogy a vizsgálatra maszkban, lehetőség szerint egyedül és pontosan a megadott időpontra érkezzen. A helyszínen pedig testhőmérséklet-mérés és elektronikus járványügyi nyilatkozat kitöltése után vehetik igénybe a vizsgálatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában