95 éves a papucsosmester – Fotók

– 1974-ben készült ez a telitalpú papucs, amit második feleségemnek, Ilonkának csináltam. Ez már kétlábas és ragasztott papucs, ez az egyetlen, ami nálunk maradt – mutatta Ligeti Alajos szegedi papucsosmester. Alajos bácsit vasárnap délután Szögi Csaba, a Szegedi Papucsért Alapítvány elnöke és Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa 95. születésnapja alkalmából köszöntötte.

Ligeti Alajos 1937-ben, 12 évesen lett papucsos ipari tanuló ifj. Gulyás Mihály szegedi papucsos­mesternél. Önálló műhelyét 1947-ben kétszobás lakásának egyik helyiségében rendezte be. Ekkoriban még szinte csak a hagyományos, kézzel varrt, kifordított, egylábas szegedi papucsot készítették a mesterek. Lapunknak elmesélte, ő gyártott először kétlábas kaptafát, valamint az ő nevéhez fűződnek a hímzett fejű gyermekpapucsok és a saját fejlesztésű, „nyeles” kaptafán formált apró szuvenír papucsok.

– Kezdtem kiöregedni, és nem volt olyan papucsos, aki gyermekméretben készített volna ilyen lábbelit. Majd kedvtelésből készítettem egy akkorát, mint a kisujjam, ez lett a miniatűr papucs. Több száz párat gyártottam belőle, a szegedi és budapesti cipő- és játékboltokban árulták a kis szegedi szuvenírt – magyarázta.

Az idős mester az ezredforduló után lassan felhagyott a papucsossággal, kaptafáit, szerszámainak egy részét a 2015-ig működött papucsos látványműhelyben dolgozó Sallai családnak adományozta.

Szögi Csabával, annak szintén papucsosmester nagyapjáról is beszélgettek. Az alapítvány elnöke elmondta, két éve kezdték el felkutatni, kik azokat a cipészmesterek, akik még élnek. A Délmagyarország cikkének köszönhetően jelentkezett Ilonka, így találtak rá Alajos bácsira, akivel Bárkányi Ildikó vette fel a kapcsolatot. Arra kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, a mester azt válaszolta, hogy szeretett élni, jókat enni, és mindig megfordult a szép nők után.