2020.06.09. 15:19
Lezárták az ifjúsági szállót
A Kurca Völgye Egyesület szerint pénteken betörtek a helyi ifjúsági szállóba. Az önkormányzat ezt cáfolta. Az épület bejáratát most piros rendőrségi pecsét zárja le.

Gémes László kihívta a rendőrséget, amikor látta, hogy ketten belülről szerelik az ifjúsági szálló zárját.
Fotó: Kovács Erika
– Pár éve jött egy lehetőség, hogy a kihasználatlan önkormányzati épületekbe ismét életet leheljünk, de csak civil szervezetek pályázhattak. Az önkormányzattal egyetértésben a Kurca Völgye Egyesület nyújtott be pályázatot az ifjúsági szálláshely létesítésére – tudtuk meg Gémes Lászlótól, az egyesület korábbi elnökétől, a település volt polgármesterétől.
A kötelező fenntartási időszak végéig az üzemeltetési jogot is megkapták, ami májusban járt le. Gémes elmondta, sportolók, lakodalmak vendégei, testvértelepülési delegációk is laktak a szállóban. Kiemelte, nem a haszonért dolgoztak, a cél az volt, hogy a szálló fenntartására meglegyen a pénz.
– Tavasszal klíma beszerzésére is pályázhattunk volna, de az önkormányzat nem adta meg a tulajdonosi hozzájárulást. Látszott, hogy nem akarnak velünk együttműködni, nem is kerestek bennünket. Minden berendezés az egyesületé, a poharak, ágyak, szekrények, tévék és mosógépek is. Nem tudtuk elvinni, mert valaki beletört egy fogpiszkálót a zárba, előtte pedig a főbejáratot napokig eltorlaszolták egy kisbusszal. Pénteken délután azt láttam, hogy belülről két ember piszkálja a zárat, a jegyző és egy képviselő.

Fotó: Kovács Erika
- Kihívtam a rendőrséget – sorolta Gémes László. Hozzátette, vitatott az épület tulajdonjoga, mert a bővítés miatt az egyesületnek jár bizonyos tulajdonhányad, amit peres úton kívánnak érvényesíteni.
Szabó Tibor György polgármester szerint az egyesületnek nem volt szerződése az üzemeltetésről. A pályázatban csak az ötéves működtetést vállalták.
– Az önkormányzat nevében pályázott ugyan az egyesület, de mindent az önkormányzat végzett. A bevételt az egyesület tette el, a rezsit viszont az önkormányzat fizette.
Zárcsere tényleg történt, de ezt megelőzte egy írásos tájékoztató, amiben azt kértük, június 5-én 12 óráig adják át az ingatlan kulcsait, ha ez nem történik meg, a zárakat lecseréljük. A levelet az egyesület elnöke, Gémes László fia vette át. Egyik képviselőnk vállalta a zárcserét, hogy az önkormányzatnak ez ne kerüljön pénzébe – magyarázta a településvezető.
A polgármester azt mondta, az egyesület nem kereste meg az önkormányzatot, hogy szeretné tovább üzemeltetni a szállót, amit a jövőben egyébként maguk kívánnak majd működtetni.