Szeged

2020.06.16. 07:55

Meghosszabbítják a fürdőbérleteket

Kompenzálja a bérleteseit a Szegedi Sport és Fürdők Kft.

Munkatársunktól
Meghosszabbítják a fürdőbérleteket

A szegedi sportuszoda május végén nyitott újra.

Fotó: Karnok Csaba

A honlapjukon azt írták, hogy a városi sportuszoda éves felnőtt komplex és kedvezményes komplex bérletei 2021. március 10-ig lesznek érvényesek, ahogyan az éves kedvezményes felnőttbérletek is. Aki 30 napos bérletet váltott, annak a kiesett időszakról a pénztárnál adnak felvilágosítást.

A városi kondi­terem éves bérletei is jövő év március 10-ig érvényesek. Az Anna fürdő bérleteiről később közölnek részleteket.

A szegedi sportuszoda május végén nyitott újra.
Fotó: Karnok Csaba

Bár a járványveszély miatt átadóünnepség egyelőre nem volt, a héten már az új kiszombori piacra mehettek vásárolni a helyiek. A tervek átdolgozása után mintegy 15 millió forint saját forrás hozzátételével sikerült befejezni az összesen 60 millió forintos beruházást. A Nagyszentmiklósi utcán lévő piac 116 négyzetméter, és 16 árusnak biztosít fedett helyet.

Több mint 200 munkatárs jelentkezett a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalból a 29. alkalommal szervezett véradásra, a Kormánytisztviselői Véradói Hét a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat közös rendezvényére. Ez azért is fontos hír, mert a járvány miatt kevesebben adtak vért, igaz, vérhiány így sem alakult ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában