A koronavírus-fertőzés gyógyításában hozhat fordulatot

2020.06.20. 18:57

Szegediekre figyel a világ

Teljesen átírja az új típusú koronavírus elleni gyógyszer fejlesztését a Szegedi Biológiai Központ kutatóinak felfedezése. Megtalálták azt a receptort, amit blokkolni kell a fertőzés elkerülése érdekében.

Kiss Anna

Fotós: Karnok Csaba

Új utat nyitott a koronavírus elleni védekezésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) fejlesztett mesterséges intelligencia segítségével felfedezett receptor. Horváth Péter, az SZBK Biokémiai Intézetének igazgatója lapunknak elmondta, hosszú évekkel ezelőtt víruskutatással foglalkozott, többek közt az influenzát vizsgálta egy japán tudóssal közösen Svájcban. Akkor találtak egy receptort, amelyre most mindketten gyanakodni kezdtek. A japán szakember tíz éve koronavírusok vizsgálatával foglalkozik, és mivel Horváth Péter is az újfajta koronavírus kutatásába kezdett, így ismét találkoztak.

Korábbi kutatásra épül

– Úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne megnézni ezt a sejtet, mert szerintünk ez állhat a fertőzés hátterében. Bele­trafáltunk. Ugyanis ennek az NPR1 nevű sejtnek, ami a gazdasejt felszínén található, vannak ujjacskái, amivel belekapaszkodik a sejtek közti térben lévő dolgokba, például az újfajta koronavírusba. Így ezen keresztül a vírus képes bejutni a gazdasejtbe, és az adott személy megfertőződik – magyarázta lapunknak a bioinformatikus.

Két hónapig dolgoztak

Horváth Péter és csapata az elmúlt két hónapot azzal töltötte, hogy egy hibrid módszer segítségével, a mesterséges intelligencián keresztül bebizonyítsák, hogy a vírus így képes áthatolni a gazdasejten.

– Főként informatikusokból áll a csapat, hiszen mi a mikroszkópos képeket számítógéppel elemezzük. A Bristoli Egyetem kutatóprofesszoraival, Peter Cullennel és Jamaucsi Joheivel együttműködve dolgoztunk. Ők küldték a képeket, mi pedig elemeztük azokat, majd visszaküldtük nekik az adatokat. Sikerült bebizonyítani, hogy az NRP1 szintén receptora a koronavírusnak a már jól ismert ACE2 mellett – számolt be eredményeikről lapunknak a szegedi kutató.

Gyógyszerfejlesztés

Ez a felfedezés Horváth Péter elmondása szerint óriási előrelépést jelent, hiszen így blokkolni lehet ezt a receptort is gyógyszerekkel.

– Ez teljes mértékben átírja a vírus elleni gyógyszer kifejlesztését, hiszen megvan, hogy mit kell kezelni gyógyszeres terápiával – emelte ki.

 

Horváth Péterék egyedülálló módszerrel fedezték fel a megoldást.
Fotó: Karnok Csaba

Mesterséges intelligencia

A módszerrel megnyerték korábban a világ legnagyobb, mikroszkópos képek feldogozásáról szóló versenyét. Négyezer kutatócsoport közül lettek elsők, miután elérték azt, hogy az egyik mesterséges intelligencia tanítsa a másikat.

– Ez olyan, mint amikor az önvezető autónak megtanítjuk, hogy a stop táblánál vagy a zebránál meg kell állni. Van egy input, és döntenie kell, hogy mit cselekszik. Ehhez per­sze hatalmas adatbázisok­ra van szükség, ezért kellett kifejleszteni a hibrid módszert – folytatta.

Horváth Péter szerint rengeteg okos algoritmust létre lehet hozni ehhez, amit ők igazán szeretnek is csinálni. A módszerüket egyébként nemrég publikálták a rendszerbiológia legrangosabb folyóiratában, a Cell Systems-ben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában