Horgászkaland a Kurcán

2020.07.11. 10:02

A jó horgász korán kezdi Szentesen is

Idén is telt házzal működik a horgásztábor. A gyerekek az együtt töltött egy hét alatt nemcsak a halfogás csínja-bínjával ismerkednek meg, de egyben egymással is versenyeznek.

Majzik Attila

Szentes – Horgásztábor a Kurcán a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület szervezésében. Fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

Az utolsó pillanatban dőlt el, rendezhet-e ottalvós tábort a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület, szerencséjükre a vírushelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy idén is együtt sátorozhassanak az ifjú pecások.

Mint Kalamusz Endrétől, az egyesület elnökétől megtudtuk, 25 gyereket tudnak egyszerre fogadni a Mentettréti Természetjáró Parkban, a létszám pillanatok alatt betelik, ezért évek óta már nem is hirdetik a tábort.

A kifogott halakat visszaengedik, de a törpeharcsának nincs helye a Kurcában, azt a halőr viszi el.
Fotó: Majzik Attila

A Kurca partján hét mólón horgászik a csapat egy-egy felnőtt segítővel, összesen pedig tizenöten foglalkoznak a gyerekekkel.

– Vannak, akik évek óta visszajárnak, amíg csak lehet, de olyan gyerekek is vannak, akik nálunk horgásznak először – részletezte Kalamusz Endre.

A táborban a fő vonal természetesen a horgászás, a kis horgászcsapatok teljesítményét a táborozás végén összemérik, átlagban ötvenkilónyi halat fognak a csapatok. A halak azonban „megússzák”, nem esnek áldo­za­tául a sportnak: visszaengedik őket a Kurcába, az invazív törpeharcsák kivételével, azokat a halőr viszi el.

A mólókon sétálva kiderült, a törpeharcsák mellett azért dévér, keszeg és compó is ho­­rogra akadt a héten.

– Jók a halak itt a Kurcán, jobbak, mint a városi szakaszon – értékelik a vizet a fiúk.

Van, aki már gyakorlott táborozó.
Fotó: Majzik Attila

Kuti Dániel és Szirbik Benedek tizenkét évesek, már harmadszor vannak a horgásztáborban, Székely-Tóth Tamás tízéves, neki ez a második táborozása.

– Nagyon szeretünk ide járni, mert egyre kevesebb az ottalvós tábor, nekünk meg tetszik a sátorozás. Jó a kö­­zösség is, sok a barátunk. Az is tetszik, hogy nem vagyunk bezárva, kint vagyunk a természetben, és nemcsak horgászunk, hanem vannak más programok is: voltak nálunk a vízimentők és a tűzoltók is – mesélik a kis pecások.

A fiúk azt is elárulták, kiből lesz a jó horgász: az a titka, hogy sokat kell gyakorolni, tapasztalni és minél korábban elkezdeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában