Már szavazhatunk

2020.07.28. 13:11

Keresik a virágos kerteket

Csaknem 2500-an küldtek fotókat saját előkertjükről és balkonjukról a „Virágos balkonok, virágos kertek” környezetszépítő versenyen.

K. A.
Keresik a virágos kerteket

20200615 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország A Magyar Turisztikai Ügynökség "Virágos balkonok, virágos kertek" elnevezésű országos pályázatára július 1-ig várják az előkertekről és erkélyekről készült fényképeket.

Fotó: Ádám János

A szakmai zsűri hamarosan kiválasztja a legszebb pályázatokat, és elindult a közönségszavazás is a Virágos Magyarország Facebook-oldalán. A környezetszépítő kihívás történetében most először a települések helyett hobbikertészek versengtek egymással.

– Nagyon jó látni, hogy az ország minden részéből érkeztek be pályamunkák. Számtalan izgalmas kerti megoldással találkoztunk, ami megmutatja, hogy a legkisebb zugban is lehet kertet alkotni – mondta Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke, a szakmai zsűri tagja.

Augusztusban kiderül, hogy kik lesznek azok, akik hazánk legvirágosabb balkonjaival és előkertjeivel büszkélkedhetnek. A beküldött fotókat az előzsűri értékelte, majd mindkét kategóriában 90-90 pályázatot terjesztett elő a bizottság, ezek közül kerülnek ki a nyertesek. A résztvevők inkább díszkertekkel pályáztak, amelyekben a virágos növények dominálnak.

– Számtalan egyedi készítésű kerti dísszel találkozhattunk – állítják a szakmai zsűri tagjai.

Most a főzsűrin a sor, hogy kiválassza a fődíjasokat, valamint kategóriánként további 7-7 tematikus pályázatot. A verseny szervezőbizottsága emlékdíjjal tiszteleg a zsűri nemrégiben elhunyt tagja, Bálint Gyuri bácsi előtt is. A verseny közönségdíjas fotójára bárki szavazhat. Azoknak, akik nem szeretnének lemaradni a döntésről, július 27-e és augusztus 10-e között érdemes figyelni a Virágos Magyarország Facebook-oldalát, ahol a pályaműveket is meg lehet tekinteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában