Július végéig rendezni kell a kölcsönt

2020.07.28. 10:24

Pórul jár a zálogházzal, ha nem figyel

A zálogházi forgalom nem nőtt érdemben a járvány idején, ugyanakkor sok új ügyfél most először gondolt arra, hogy az értékeik eladása vagy bankhitel helyett zálogkölcsönnel oldja meg átmeneti pénzügyi nehézségeit.

Kovács András

A szegedi, Anna kúti BÁV zálogház kirakatában meglepően nagy méretben van kint az a figyelemfelhívás, miszerint a március 17-e előtt lejárt jelzálogkölcsönöket július hónap végéig rendezni kell. Ha ez nem történik meg, akkor a fedezetként beadott tárgyakat augusztusban értékesítik.

– A fizetési moratórium nem vonatkozik azon kézizálogkölcsönökre, amelyek futamideje március 18-án már lejárt. A kialakult helyzetről tájékoztattuk ügyfeleinket, valamint arról is, hogy a kölcsön rendezésére a körülményekre tekintettel a megszokottnál jóval hosszabb ideig, július végéig biztosítunk lehetőséget – mondta megkeresésünkre Dandé Imre.

A BÁV Zálog igazgatója hangsúlyozta, a felhívás a közzétételekor 6600 ügyfelüket érintette, mára ez a szám csaknem a felére csökkent. Friss és jó hír a késlekedőknek, hogy további két héttel meghosszabbították az ügyintézési időt, így az érintettek egészen augusztus 14-éig rendezhetik tartozásukat akár személyesen, akár otthonukból is az ügyfélszolgálat segítségével.

– A március 18-a előtt lejárt futamidejű, moratóriummal nem érintett, azóta nem rendezett kölcsönök zálogtárgyait augusztus 17-ével kezdődően értékesítjük – szögezte le a szakember. Megtudtuk, törzsvásárlói programjuk keretében vállalták, hogy az értékesítést megelőzően értesítik ügyfeleiket. Miután ebben az üzletágban nagyon fontos a diszkréció, ez olyan elérhetőségen történik, amelyet az ügyfél erre a célra megadott.

Plakát figyelmeztet arra, hogy a törlesztési moratórium nem minden esetre vonatkozik.
Fotó: Kuklis István

– Nincs tudomásunk arról, hogy az értesítés bárkinek is kellemetlenséget okozott volna, hiszen ügyfeleink értéktárgyukat csak átmeneti pénzügyi nehézség miatt adták zálogba, és nem akarják elveszíteni – hangsúlyozza Dandé Imre.

A válságban sokan kerültek átmenetileg bajba anyagilag. Megtudtuk, a veszélyhelyzettel összefüggő bevásárlási láz, a munkaerőpiac és a vállalkozások nehézségei, a banki hitelfelvétel szigorodása, valamint a kijárási korlátozás forgalomra gyakorolt hatásai kiegyenlítették egymást, így a járványhelyzet nem eredményezett kiugró forgalomváltozást.

– Érezhetően nőtt ugyanakkor az új zálogügyfelek száma. Sokan most először gondoltak arra, hogy az értékeik eladása vagy bankhitel helyett zálogkölcsönt kérjenek az átmeneti pénzügyi nehézségeik megoldására. A banki hitelezési gyakorlat átalakulása, az adósvizsgálati módszerek összetettsége miatt a vállalkozások körében is népszerűek az egyszerűen és gyorsan felvehető zálogkölcsönök – mondta az igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában