Csongrád-csanád megyei nyertesek is vannak, ősszel és tavasszal ültetik el a növényeket

2020.07.20. 13:40

Tizenkilenc fafaj közül választhattak a települések

Településfásítási programot indított az Agrárminisztérium júniusban, összesen 12 ezer sorfát igényelhettek a 10 ezer főnél kisebb települések. Csongrád-Csanád megyéből 19 pályázó nyert, 19 fafaj közül választhattak. Jár melléjük favédő rács, mulcs és még madárodú is.

F. J.

20190830 Szekszárd Fotó: Makovics Kornél MK Tolnai Népújság Sajtótájékoztatót tartott Ács Rezső Szekszárd Polgármestere és Katz Zoltánné főkertész.

Forrás: Makovics Kornél (Illusztráció)

Fotó: Makovics Kornél

Idén júniusban indult az Agrár­minisztérium Településfásítási programja, a 10 ezer főnél kisebb települések összesen 12 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen. Az érdeklődés hatalmas volt, néhány nap alatt 472 település jutott idén őszi, valamint jövő tavaszi ültetésű fához – tudtuk meg az Agrárminisztérium sajtóközleményéből. A fák ültetésével a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira akarják felhívni a figyelmet. Az ország mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres igénylések, melyek csaknem fele 1000, ezen belül is közel 50 település 200 fő alatti. Csongrád-Csanád megyéből 19 település pályázata nyert.

A Településfásítási program nemcsak egyszerűen fákat, hanem komplex fásítási csomagot kínált ingyenesen a kistelepülések számára. Nemcsak a 12 ezer darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzsátmérőjű, 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfát, hanem a szállítás és az ültetéshez szükséges szakmai segítség költségeit is finanszírozza a projekt. Utóbbi biztosítékot nyújt, hogy minden fa túlélje a kiültetést követő időszakot. Emellett minden egyes fához 20 liter, összesen 3000 zsák mulcsot, 12 ezer favédőrácsot, 36 ezer karót és mintegy 500 madárodút is biztosít a tárca.

A nyertesen pályázó kistelepülések 19 fafaj közül igényelhettek, például berkenyét, ezüsthársat, fehér epret, díszalmát és díszkörtét, hegyi juhart, platánt vagy magas kőrist. A fajok összeállításánál arra is ügyeltek, hogy jól tűrjék a belterületi körülményeket.

A növényeket a települések közösségi eseményeken ültetik el idén ősszel és 2021 tavaszán. A programot lebonyolító szakemberek gondoskodnak a fák neveléséről és fenntartásáról.

A nyertes települések

Az alábbi 10 ezer fő alatti megyei települések pályáztak sikeresen a programon: Baks, Balástya, Csanádapáca, Csanytelek, Domaszék, Eperjes, Forráskút, Földeák, Kistelek, Mindszent, Mórahalom, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros, Pusztamérges, Sándorfalva, Szatymaz, Szegvár, Székkutas.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában