Délmagyarország 110

2020.08.17. 16:20

Két bakancsot, egy női gyűrűt és öt katonát találtak a Széchenyi téri szovjet sírokban

1991 nyarán, a szovjet emlékobeliszkek lebontása után kutatás kezdődött a Széchenyi téren. Gyenes Kálmán rendkívüli fotóriportja sosem közölt képekkel!

Munkatársunktól

Fotó: Gyenes Kálmán

Szeged szovjet megszállása nem járt nagy ütközettel, de a háború természete miatt így is voltak veszteségek: az 50 polgári áldozat mellett 44 magyar, 14 német és 96 szovjet katona esett el a Szeged környéki harcokban.

Két tömegsír, de merre?

Egy 1949-ben kelt dokumentum szerint a szovjetek 1944 őszén a Széchenyi tér két helyén temettek el katonákat. Egy évvel később e tömegsírok közelében, a Takaréktár utca, illetve a Kárász utca felőli parktükörben a szovjet városparancsnokság saját költségen egy-egy hősi obeliszket állíttatott a térre. A. J. Gladkin szobrász terve alapján rohamtempóban kellett elkészíteni az emlékműveket, hogy 1945. május elsején felavathassák azokat.

A katonasírok témája talán el is felejtődött volna, ha 46 évvel később, 1991 tavaszán a két szovjet oszlopot nem bontják le Szegeden. A bontást tárgyalások előzték meg, Szeged vezetése és a szovjet nagykövetség attaséja megegyezett abban, hogy ha sírokat találnak, az ott nyugvó katonákat a Rózsa utcai Dugonics (Deszkás) temető szovjet katonasírjába temetik újra. A város azt is garantálta, hogy katonai pompával történik az újratemetés.

A sírokról azonban a közemlékezet semmi biztosat nem tudott, ezért általános érdeklődés övezte, amikor a Délmagyarország hírt adott róla, hogy 1991. július 22-én a városgondnokság kutatóárkokkal kezdte feltárni a két lebontott emlékmű helyét.

A nyeles gránát éjszakája

Szeptember elejéig a két helyszínen több irányban 2 méter mély kutatóárkot ástak, de nem találtak semmit. Ekkor szemtanúk beszámolója alapján a Kárász utca felőli parkrésznek egy másik helyén kezdtek keresni. Még aznap, szeptember 3-án előkerült egy régi nyeles gránát. A munkások körülkerítették, “robbanásveszély” felirattal látták el – és hazamentek. A gránát maradt, mivel állítólag a gyújtószerkezet annyira elromlott, hogy csak nehezen lehetett volna felrobbantani. A rendőrség értesítette a budapesti tűzszerészeket, de időbe telt, amíg odaértek. Ők aztán megállapították, hogy nem is volt annyira veszélytelen az a gránát: egy ásóütéstől is felrobbanhatott volna.

Szeptember 5-én végül a Kárász utca felőli parktükörben, az autóparkoló oldalán, a járdával párhuzamosan öt koporsóvéget bontottak ki az egyik árokban. A hír gyorsan terjedt, a szegediek persze kíváncsiskodtak, az egyre nagyobb számban odagyűlt emberek miatt körülkerítették a területet.

A szív fölött hordott gyűrű

Szeptember 6-án a városgazdálkodási vállalat temetkezési osztályának dolgozói elvégezték az exhumálást, és a testek maradványait megőrzésre a halotthamvasztóba szállították. Itt készültek Gyenes Kálmán fotói, amelyek közül a rázósabbak nem jelentek meg a Délmagyarországban.

Az eltemetett szovjet katonák azonosítását segítő tárgyak nem voltak a sírokban. Előkerült néhány horgonydíszítésű gomb, egy gyertya és egy női aranygyűrű, amelyet tulajdonosa valószínűleg személyes emlékként a zsebében hordott, mert a koporsó fejrészének közelében találtak rá.

Az exhumálást végzők szerint két katonát arccal a földnek fordítva temettek el. Ennek valószínűleg csak a sietség volt az oka. A helyszínre rendelt markológép délutánra már be is temette a koporsók gödrét.

A Takaréktár utca felőli szovjet emlékmű környékén azonban nem találtak sírokat. Nem kizárt, hogy az oda temetett katonák továbbra is a Széchenyi téren nyugszanak.

A téren egyébként 1934-ben, a városháza előtti parktükör rendezésekor két fejnélküli csontvázat találtak, de azok már akkor 100 évnél idősebbek voltak.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában