Az ültetvényeken elfagyott a termés

2020.08.01. 08:55

Gyengén termett idén a szilva

Szeged kertvárosi részeiben roskadoznak a szilvafák a gyümölcstől, a tavaszi lehűléseknél néhány fok is számított. Országosan azonban nagy kárt okoztak a fagyok, az elmúlt két évtized leggyengébb termését várják a szakemberek. A szezon közepén járunk, a Mars téren 250–350 forint a jellemző kilónkénti ár.

Kovács András

20200730 Szeged Kezdődik a szilva szezon a Mars téri piacon. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország Képen: Bánfi Tibor vásárló és Takács Ferenc bordányi őstermelő.

Fotó: Frank Yvette

– Nem véletlenül ilyen nagyszemű a Casanska lepotika, nem szokott ekkorára nőni, sokkal ke­­vesebb van az átlagosnál, a tavaszi fagyok megritkították a termést – mondja Angéla, miközben két vevő között válogatja a romlásnak indultakat a ládából. A szép szilva Üllésen termett, de a sok eső miatt támadja a monília, aminek besegít a nagy páratartalom is.

A gyümölcs harmatos, nem vé­­letlenül. Megtudjuk, az előző nap hajnalban szedik a szilvát, utána hűtőházba teszik, ahol 5-6 fokban várja meg a másnap hajnalt, hogy a piacra kerüljön. Most 350 forintért mérik kilóját, jó két hete az ugyancsak Szerbiából származó Casanska rana fajtával kezdték. Az eleje 100 forinttal drágábban kelt el, de abból is kevés volt.

Volt 200-ért is

Egy másik asztalnál 298 forintért mérték a szilvát, „nem szó­­lalt meg”, viszont lehetett be­­lőle válogatni, és a háziasszonyok éltek is a lehetőséggel, köztük Borka Istvánné is. 200 forintért is találtunk szilvát, meglepően jó minőségben, ezt Takács Ferenc bordányi őstermelő kínálta. Reggel nem ezen az áron kezdte, de már indult volna haza, és így gyorsította fel az üzletmenetet. Ez nagyon eredményesnek bizonyult, az utolsó néhány ládát percek alatt elkapkodták tőle. Jellemzően a hölgyek, de Bánfi Tibor is vásárolt, ő szereti megsütni a szilvát a hús mellé.

Friss szilva a Mars téri piacon

Fotó: Frank Yvette

– Az őszibarack és a szilva is 200, nem sietek annyira, de azért ezt korábban már jól átválogatták a vevők – szabadkozott, miközben a vevők kiszolgálása mellett a kérdéseinkre is válaszolt. Megtudtuk, egyedül él, az egyik nap szedi a szilvát, a másik nap piacozik. Dolga van bőven, bordányi tanyáján 300 őszibarackfa mellett 80-80 szilva- és almafa is terem.

Elvitte a fagy

A szilvavirágzás jó volt, ami idén akár kiugró termést is ígért, tavasszal azonban páratlanul sokszor, 15–18 alkalommal alakult ki éjszakai fagy. A rendkívül aszályos tél végi, kora tavaszi időjárás a legtöbb termőhelyen tovább rontotta a megmaradó virágok termékenyülését, illetve a gyümölcsök kötődését. Így is jó fél termést várt a szakma, ám a május 13–14-i fagyok nagyon komoly sé­­rüléseket okoztak a gyümölcsökben.

Negatív rekord

– Az idei szilvahelyzetről so­­kat elárul, hogy a termésprognózist megalapozó felmérésünk során nem találkoztunk egyetlen olyan termelő vállalkozással sem, ahol idén elérik a tavalyi, közepesnek te­­kinthető hozamot. Ellenben sok olyan ültetvény van, ahol abszolút nincs szüretelhető termés – mondta Apáti Ferenc. A FruitVeB gyümölcsterméktanács alelnöke szerint idén 23 és 32 ezer tonna közötti szilvatermés várható Magyarországon, amivel alulmúljuk az elmúlt húsz év leggyengébb termését, a 2007. évi 47 ezer tonnát.

Jó évjáratokban 70–80 ezer tonna szilvát takarítunk be, a sokéves átlag 65 ezer körüli. A hazai termés 75–80 százalékát a belföldi piacon értékesítik, a friss fogyasztás alacsony, 1,3 kg/fő körüli, de emellett jelentős az ipari feldolgozás, leginkább lekvár, befőtt és pálinka formájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában