Ön is nézte a teljes napfogyatkozást 1999 nyarán? – Fotók

Több ezren a rakparton és a Széchenyi téren

Napokkal az esemény előtt jól fogytak a sötét bevonatú szemüvegek, így a napfogyatkozás jellemző képe a limbószemüveges embercsoport lett. A szegedi rakparton és a Széchenyi téren több ezer ember várta az eseményt. A Széchenyi téren műsorközlő számolta vissza be az attrakciót, amit csaknem elrontottak a felhőfoszlányok. A korabeli tudósí­­tó, Farkas Csaba így írta le kissé kiszínezve:

Vissza akarták tapsolni a Holdat a nap elé

„Már csak egészen vékony Nap-sarló látszott ki a Hold mögül, alkonyi homályba borult a város, aztán hirtelen este lett. Óóó! szakadt ki a tömegből, amely előtte egészen néma volt, csak a zene szólt halkan, nem mentek autók, nem zsongott a város. Enyhe, hűvös szellő lengett, a fekete Napnak gyöngyházfényű pereme volt, mellette feltűnt a Vénusz, kénsárgán világított a nyugati ég. Mindenki a Napot nézte, immáron szemüveg nélkül, aztán hirtelen kibukkant a fekete korong mögül a Nap pereme, ám immár az ellenkező oldalon. Ott jön! – mondta mindenki.” Világosodott. „Sokan vissza akarták

Tapsolni a Holdat a Nap elé.”

A vadasparkban, ahol Gyenes Kálmán fotói készültek, az állatok között nem okozott zavart a Nap eltűnése, pedig sok kutató ennek megfigyelésére érkezett oda. Az állatok azonban csak a reggeli záporra és az emberek különös viselkedésére figyeltek fel. A lap feljegyzett egy sötét ka­bátos urat is, aki saját bevallása szerint a NASA részére figyelte meg a jelenséget, egyik kezében sörösüveggel, a másikban pedig alufóliával, s maga sem tudta el­­dönteni, melyikkel nézzen a Napba.

Verset írt az előzőről Petőfi Sándor

Magyarországról 157 évvel ko­­rábban, 1842 nyarán lehetett utoljára teljes napfogyatkozást megfigyelni. A korabeli lapok – bizonyára szintén kiszínezett – tudósítása szerint sokan annak örültek, hogy egyáltalán életben maradtak. „Hallik az is, hogy a piaci árusnőket különösen annyira meglepé a szokatlan jelenet, hogy összeszedve sátorfáikat áruikkal haza sietének. A heti vásárra betódult pórsereg jajveszékelve futkosott; mert – úgymond: elveszünk! vége a világnak!” Ez volt az a bizonyos napfogyatkozás, amikor Petőfi Sándor – Pápa mellett, Jókai Mór társaságában – azért is belenézett a napba. Versecske őrizi emlékét, hogy csaknem megvakult. „Szemfájásomkor: Teremtő isten! Szemeimre / A vakságot tán csak nem küldöd? / Mi lesz belőlem, hogy ha többé / Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!”

A következő teljes napfogyatkozásra Magyarországon még 61 évet kell várni, 2081. szeptember 3-ig, gyűrűs napfogyatkozás azonban már 2075-ben lesz.